Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ecsetkezelő beteljesült álma

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2016. október 12. 13:30
Az ecsetkezelő beteljesült álma
Nagy Márta festményeiből nyílt kiállítás a gyulavári kastélyban
____Eredeti-alap.jpg

Nagy Márta kiállítása a gyulavári kastélyban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Megnyílt a Nagy Márta ecsetkezelő festményeit bemutató kiállítás a gyulavári kastélyban október 11-én. A megnyitón jelen volt a mezőkovácsházi alkotó is, aki már gyermekkora óta az alkotásról álmodozott, első olajfestményét azonban csak 2013-ban készítette el, és azóta is töretlen kedvvel fest, autodidakta módon tanul.

Az eseményen Oroszné Árgyelán Ilona, a kastély intézményvezetője köszöntötte a vendégeket. – Mindannyian, akik már láttuk a képeket, csak az elismerés hangján szólhatunk a gyönyörű vizuális élményért és a példamutatásért – kezdte.

Nagy Márta példakánt szolgál arra, hogy az álmainkat nem szabad feladni, hiszen azok később is beteljesülhetnek. A kastélyban nagy örömmel fogadtuk a megkeresést, hiszem azt, hogy az intézmény remek hely lesz arra, hogy az érdeklődők megtekinthessék a festményeket.

Veres István vette át a szót, aki már tizenöt éve működteti az ország egyetlen postagalériáját. Kifejtette, hogy nagyon tiszteli azt, aki a mai rohanó világban valamilyen eszközt ragad, és alkot, legyen az akár rövid életű vagy maradandó elfoglaltság. Elmondása szerint sosem volt annyi pozitív visszajelzés a vendégkönyvben, mint amikor Nagy Márta képeit állították ki a postán.

Kiderült, hogy az „ecsetkezelő” ragadványnév is tőle származik, ugyanis amikor megkérdezte a festőt, hogy mi inspirálja, akkor azt mondta, hogy csak fogja az ecsetet és a festéket, és dolgozni kezd, ezért hívta őt Veres István ecsetkezelőnek.

A kiállítást november 30-ig megtekinthetik az érdeklődők a kastély nyitvatartási idejében.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)