Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Évet nyitottak a gyulai sportiskolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. szeptember 15. 11:00
Évet nyitottak a gyulai sportiskolások
Az eseményen díjat vehettek át a fiatal sportolók és edzőik
Sportiskolai évnyitót rendezett a Gyulasport Nonprofit Kft. szeptember 14-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Teleki-Szávai Krisztina, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyulai Tankerületének megbízott igazgatója, Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Kiss Tamásné önkormányzati képviselő és Kertes István, a Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője.
____Eredeti-GYHRCSD_022.JPG

Az évnyitón díjat vehettek át a fiatal sportolók és edzőik 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Méltó környezetben, a felújított sportcsarnokban nyitotta meg az évet a Gyulasport Nkft. által irányított sportiskola. A rendezvény első részében az Implom József általános iskola növendékei tánccal és verssel szórakoztatták a megjelenteket.

A folytatásban dr. Görgényi Ernő mondta el ünnepi beszédét. Szavaiban a sportolók és edzőik köszöntése mellett kihangsúlyozta, hogy a város vezetése mindent megtesz azért, hogy Gyula sportlétesítményeiben megfelelő feltételeket biztosítson ahhoz, hogy a gyermekek kibontakoztathassák tehetségüket. Felsorolta az eddig felújított létesítményeket, és beszélt a tervezett felújításokról is, amelyek között szerepel majd egy rekortánburkolatú futópálya kialakítása és a sportcsarnok tovább fejlesztése is.

Kertes István 

Később Kertes István kifejtette, hogy a nagy nyári sportsikerek olyan sportiskolák munkájának is köszönhetők, mint a gyulai. Mintegy 250 gyermek sportol ebben az iskolai rendszerben, atlétika, kosárlabda és kézilabda sportágakban. A jövőben tovább szeretnék bővíteni a gyermekek létszámát, így már megkezdték az óvodákkal az egyeztetéseket. Kertes István az év mottójául a tehetség, kitartás és szerencse szóhármast választotta. A tehetség a legfontosabb természeti kincsünk, amely kitartással és némi szerencsével mindenkit elvarázsol.

A rendezvény keretein belül díjazott sportolók és edzőik: Tamás Gergő és edzője, Marschal Ákos, Postás Petra, Géczi Dániel és edzőjük, László Julianna, Flórián Bence, Dévényi Dabrovszki Dániel és edzőjük, Tövisháti József András, Gyepes Gergő, Szokolyai Kristóf és edzőjük, Tövisháti József András, Váczi Mihály, Boka Péter és edzőjük, Hajdu Zoltán János, Leiszt Nóra, Zsittnyán Laura, Resetár Dávid és edzőjük, Czoldán Csilla, Kurta Alma, Poroszka Petra, Prohászka Máté, Papp Bence és edzőjük, Mahler Brigitta, Plaszkó Vivien, Tapasztó Boglárka és edzőjük, Tövisháti Zsombor, Bendli Zoltán, Czirle Balázs és edzőjük, Riczu Antónia, Leiszt Kristóf, Illik Patrik és edzőjük, Riczu Antónia, Kovalovszki Jana, Németh Csenge és edzőjük, Prohászkáné Nemes Szilvia, Cseke Laura, Kertes Sarolta és edzőjük, Prohászkáné Nemes Szilvia, Bicskei Borbála és edzője, Majorné Horváth Izabella, Boruzs Barbara, Szőke Dorka és edzőjük, Majorné Horváth Izabella, Gyepes Norbert, Kóta Kristóf és edzőjük, dr. Bányainé Szabó Renáta, Süli Richárd, Baka Szilvia és edzőik, Kertes István és Szegedi Zsolt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)