Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ravasz Attila, aki DJ-ből lett egy sikeres gyulai vállalkozás főnöke

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2015. május 03. 13:00
Ravasz Attila, aki DJ-ből lett egy sikeres gyulai vállalkozás főnöke
Ravasz Attila: A szeretettel végzett munka a minőségen is meglátszik, ami hosszú távon mindenképp meghozza a gyümölcsét
DJ Ravasz, vagyis Ravasz Attila valamennyi korosztály számára ismert a városban. Aki nem zenés rendezvényen találkozott vele, bizonyára már nyomtattatott nála valamit. Ő és cége nemcsak munkája elismeréseként, hanem az általuk képviselt szemléletmódért is kiérdemelte tavaly a Sikeres Gyulai címet, amire Attila csapatával együtt nagyon büszke, és ami további lendületre ösztönzi őket. Sikerről, az odáig vezető útról, vagyis arról a bizonyos szemléletmódról beszélgettünk.
____Eredeti-GYHRCSD_005.JPG

ravasz attila

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Art Copy Stúdió piac melletti bázisa egy évtizeden át volt kedvelt találkozási bázisa az oda betérőknek, mint ahogy az ma is, immár új helyükön, az egykori munkaügyi központ épületében. Amíg a társasági élet zajlik, a munka is jól halad, hisz egyre szélesebb körben képesek kiszolgálni a megrendelői igényeket, legyen az egyszerű fénymásolás, kiadványok előkészítése és nyomtatása, egy budapesti gyermekklinika kórtermének vagy épp egy autó dekorálása. 

Egy éve vagyunk itt, de sokáig párhuzamosan fenntartottuk a régi helyünket is, ahonnan csak nemrég vettük le a feliratot, hogy átköltöztünk. Most kicsit eldugott helyen vagyunk, mégis a város központjában, elég rossz megközelíthetőséggel, de aki akar, megtalál bennünket.

– Hiszen már működtök annyi ideje, hogy az időközben kialakult hűséges ügyfélkör kövessen benneteket.

A piacnál lévő üzletet 2003-ban nyitottuk, igaz, még nem ezzel a tevékenységgel, de 2004 óta nyomtatunk, így már ebben is van egy tízéves múlt a hátunk mögött, az idők során kialakult megrendelői bázis pedig valóban hűséges hozzánk. A költözés után egy új munkatársunk maradt a régi helyen, de az oda betérő ügyfelek akár egy sima fénymásolásért is inkább átjöttek ide, mert annyira megszokták már ezt a csapatot.

– Mennyire volt tudatos, hogy ennyire markáns kép alakuljon ki rólatok?

Ez ennyire nem, de az már igen, hogy a betérő ügyfél lehetőleg mindig ugyanazzal a kollégámmal dolgozzon. Bár mindegyikünk ért mindenhez, de mégis mindenkinek kialakult egy-egy olyan részterület, amiben alaposabban elmélyült, másrészt arra is odafigyelek, hogy ki kivel találja meg leginkább a közös hangot. Ez is megmutatkozik a megrendelői hűségen, hisz – ha nem S.O.S. fontosságú ügy elintézéséről van szó - az ügyfelek is ragaszkodnak a megszokott kollégához. Olyan a munkabeosztásunk, hogy aki szombaton dolgozik, az hétfőn szabadnapos. Ám ha épp akkor keresi a kollégát az ügyfele, rendszerint visszajön másnap. Ez így jó.

– Említetted, hogy a 2003-as induláskor még nem a nyomtatás volt a főprofil.

Háztartási gépeket, majd szerszámgépeket árultunk, és egy évvel később ezekhez jött az első nyomtató. Kocsis Józsi barátom és diszkós társam az egyik fénymásolókat forgalmazó cég értékesítője lett, és ő javasolta, hogy próbáljuk ki, tegyünk az üzletbe egy készüléket, mert akkoriban a színes nyomtatás még nehezebben volt elérhető, mint ma.

– Ennyi elegendő is volt az induláshoz?

Igen. A műszaki kereskedés hamarosan mélyrepülést vett, sorra csődöltek be a nagyobb műszaki hálózatok, miközben a nyomdai rész dinamikus fejlődésbe kezdett. Akkor a szerszámgép-kereskedést komplexen eladtuk, és ráerősítettünk erre a területre.

– A kollégákat is ennek megfelelően választottad magad köré, vagy a meglévő munkatársak fokozatosan tanultak bele a nyomdatechnológiába?

Az üzlettársam, akivel a műszaki kereskedést kezdtük nem bízott túlzottan a „nyomtatósdiban” és kiszállt. Mivel a nyomtató akkor már megvolt, olyan embert kerestem magam mellé, aki az értékesítésben is tudott segíteni, illetve a nyomtatáshoz is értett. Az elsőként felvett kollégám a mai napig itt dolgozik. Amikor pedig a nyomdarész bővülni kezdett, már célirányosan olyan embereket hoztam be, akik értenek hozzá, és többségük szintén máig itt van.

– Téged egyébként érdekelt ez a terület?

Ahogy mondani szokták, sok minden voltam már, csak épp akasztott ember nem. A Gábor Dénes Informatikai Főiskolán tanultam, mellette - hogy a tandíjat szponzoráljam magamnak - diszkóztam és több munkahelyen is dolgoztam egyszerre, amikor megláttam egy olyan újsághirdetést, amiben informatikusokat kerestek, de az volt a jeligéje, hogy „Gábor Dénesesek kíméljenek!”. Teljesen felháborodtam, hogy azért dolgozom három helyen, hogy ezt a tandíjat fizessem, miközben az egész semmire sem jó? Akkor abbahagytam a főiskolát és belekezdtem a vendéglátásba. A New Orleans nagyon jól ment, még ma is sokan emlegetik, de mert a helyiséget béreltük, sajnos buktunk vele. Utána kezdtem bele a műszaki kereskedésbe.

– Mindig a lehetőségekből kihozható maximumok motiváltak?

Talán minden a diszkózással kezdődött. Általánosban iskolarádiós voltam, gimnazista koromban megtetszett a diszkózás, amit hosszútávon csak úgy lehet csinálni, ha az ember nagyon szereti. Igaz, anyagilag sem rossz, de csak azért nem lehet. Az akkoriban egy jó mellékállást jelentett.

De a zenei trendek is érdekeltek.

Abban az időben nagyon. Valamint az, hogy én irányíthattam a bulikat. Akkoriban azért nem úgy volt, mint most! Nem volt töménytelen mennyiségű zene, épp ellenkezőleg, úgy kellett vadászni! Szombatonként diszkóztunk reggelig, de vasárnap már korán fel kellett kelni, mert a srác, aki a város egyetlen hanglemezboltjában dolgozott, vasárnap a piacon árult, és tőle kaptuk 8-12-ig kölcsön a zenéket, hogy átmásolhassuk. Meg "Kristatatánál" volt egy kis klub, ahol a többi diszkóssal összejöttünk és átbeszéltük az aktuális zenéket és a legfrissebb bulik élményeit.

– Nem volt köztetek rivalizálás?

Nem, mert mindenki máshol zenélt. Sosem furakodtam be senki helyére, és ez a mai napig így van: ahová bekerülsz, az a te játéktered. Így alakult ki a diszkózás, és ez a mai napig megmaradt, bár most már elfáradtam, lassacskán visszaveszek a rendszerességéből.

– Már a zenei újdonságokat sem követed?

Nincs rá idő. A retró zenei állományból nem jelent gondot összerakni egy programot, és azért a mai napig meg van még az a forrás, ahonnan a leválogatott jó zenéket megkapom, és amiket az autóban hétköznap meg is hallgatok. De már nagyon meggondolom, hogy milyen felkérést vállalok el. Egy iskolai bankettre már nemet mondok, mert tudom, hogy annak a korosztálynak már nem én tudom azt a bulit megcsinálni, amire igazán vágyik, és úgy gondolom, hogy akkor nem kell magam erőltetni, viszont tudom, hogy kit kell oda küldenem. Nagyon sok diszkós kollégával jóban vagyok, és odairányítom azt az embert, akiről úgy gondolom, hogy arra a bulira alkalmas. Békéscsabán a Dublin már 8 éve a fix helyem, emellett egy-két alkalmi bulit - utcabál, egy-egy céges rendezvény - vállalok, és úgy gondolom, hogy ez pont elég.

– Minden téged érintő területet ennyire átlátsz, és mindennel kapcsolatban rendszerben gondolkozol?

____Eredeti-GYHRCSD_008.JPG

Ravasz Attila: „Szabályunk”, hogy nemet soha nem mondunk

Próbálkozom, a munkában mindenképp arra törekszünk. Van egy olyan „szabályunk”, hogy nemet soha nem mondunk. Még akkor sem, ha épp egy olyan feladatot kapunk, amita saját gépeinkkel nem tudunk megoldani, és egyetlen forintot sem keresünk rajta - vagy lehet, hogy még bukunk is az egészen -, de tudom azt, hogy kihez fordulhatok, és ha az ügyfélnek a problémáját sikerrel megoldottuk, később is visszatér hozzánk. Próbálom olyan partnerekkel körbevenni magam, akik utána ezzel nem élnek vissza.

– Ez működőképes megoldás?

Azt gondolom, igen. Hosszútávon mindenképp. Lehet, hogy valaki egyszer keres rajtam vagy azon az üzleten - miközben gusztustalan dolgokat művel -, de elesett az összes többitől. Nálam nehezen esik bele valaki egy skatulyába, de utána még nehezebb kijönnie belőle. Én ezt a játékszabályt állítottam fel magamnak, eddig működött, és remélem, hogy működni is fog, és bízom benne, hogy így van. Gyula egy nagyon élhető kisváros, mindenki ismer mindenkit, nap mint nap találkozunk, és egymás szemébe kell néznünk. Ha egy feladat nincs tisztességgel elvégezve, és holnap találkozni fogunk, hogy nézek a megrendelő szemébe? Nyilván, aki dolgozik, hibázhat is, velünk is előfordult, hogy nem a mi hibánkból nem volt jó valami, de nyeltünk egyet, felvállaltuk, mert tudjuk, hogy holnap is találkozunk, és az az ügyfél holnapután is be fog jönni az újabb munkafelkéréssel. Szerintem ez hosszútávon így működik. Lehet, hogy ezzel nem lehet máról holnapra meggazdagodni, de nem is ez a cél. A munkatársaim között is: akik ide kerülnek, általában itt is maradnak.

– Az a főnök vagy, aki mindig jelen van, és mindenről tud?

Egyre nehezebb, de igyekszem. Mivel a saját vállalkozásom, másképp is állok hozzá. Ma reggel te is láthattad, hogy bejött az új feladat, egy kollégámmal kimentünk, öt perc alatt mindent átbeszéltünk, közben már a megrendelővel is leegyeztettem, megkaptuk a jóváhagyást, és innentől én nyugodt vagyok, hogy ez a feladat el lesz végezve.

– Sok embernél gond, hogy nem tudja a megfelelő pillanatban kiengedni a kezéből a feladatokat.

Ez a probléma nálam is fennállt. Egy idő után éreztem, hogy egyes feladatokat muszáj átadni másnak, mert mindent egyedül vinni egyszerűen képtelenség. A folyamatos fejlődéshez ugyanis nyitott szemmel kell járni. Ma én már nem tudok a gép mögött ülve szerkeszteni, de alkalmanként rá tudok nézni a folyamatokra, olyankor megosztom a véleményemet, az ötleteimet, amiket aztán a kollégáim beépítenek a munkálatokba. Nagy segítséget jelent az is, hogy a párom is a cégben dolgozik, mert így ez egy közösen húzott szekérré vált, és ha én kiteszem innen a lábam és ő itt van, olyan, mintha én is itt lennék. Nagyon sok feladatot át tudtam neki adni.

– Egyik oldalról nézve sosincs vége a munkának, a másikról pedig sosem dolgoztok, hisz így ez már nem munka, hanem az életetek.

Úgy gondolom, hogy bárki bármit csinál, próbáljon meg úgy választani, hogy szeresse, és hiszem, hogy ezt előbb-utóbb értékelik, mert a szeretettel végzett munka a minőségen is meglátszik, ami hosszútávon mindenképp meghozza a gyümölcsét.

– Mázli, hogy neked ezt sikerült megszeretned.

Igen, de segített benne, hogy üzletileg is jó lett. Ha nem szeretném, akkor nem is foglalkoznék vele. Akkor keresnék olyat, amiben megtalálnám az örömömet. A diszkózással nagyon-nagyon sok embert megismertem, akiknek a szórakozás mellett szolgáltatásra is szükségük van. A régi helyünk valóságos klub volt, azok is bejöttek egy kis beszélgetésre, akiknek amúgy semmi dolguk nem volt. Már ide is beszoktak, beszélgetnek, üzleteket kötnek egymással. Ezt tényleg csak úgy lehet eredményesen működtetni, ha az ember szereti, amivel foglalkozik. Ezt én egy családi-baráti vállalkozásnak tekintem. Épp ezért szervezek csapatépítő programokat, amikbe a munkatársak családjait is igyekszem bevonni. Tavaly Mátraszentistvánon voltunk pár napos túrázós, közös főzéssel, szalonnasütéssel egybekötött céges nyaraláson, összesen 18-an, mert úgy gondolom, hogy megérdemli a csapat. De itt helyben is szoktunk közösen főzni, tartunk kártyapartikat, és napközben is bejárnak a gyerekek, a feleségek, barátnők.

– Ez nem az a bizonyos „hagyományos” értelemben vett munkáltatói gondolkodás.

Ha megnézed a mostani innovatív munkahelyeket, egyre inkább olyan környezetet teremtenek, ahová mindenki viszi magával a kis laptopját, és befekszik egy babzsákba, és miközben dolgozik, látja maga körül a természetet. Éppen azért, mert fontos olyan helyen dolgozni, ahol szeretünk lenni, és azért fontos szeretned, amit csinálsz, mert az a munkád minőségén tükröződni fog. A korszerű technológiával sem csak szélesebb kört tudunk kiszolgálni, hanem egy profi gép a munkatársaimat is inspirálja. Fontos, hogy ne essünk bele a szürke, monoton hétköznapokba, inkább folyamatosan fejlődjünk.

– A tavaly kiérdemelt Sikeres Gyulai cím miben inspirál?

Ezt a díjat a csapat kapta. Nagyon-nagyon jól esett, mert egy olyan elismerés, ami igazolja, hogy mind minőségben mind emberileg olyan dolgokat tudtunk letenni az asztalra, amit jónak gondolnak. Egy elismerés, amire nagyon büszkék vagyunk, de megállást nem jelenthet, mert az irány továbbra is az előre. A kollégáknak is jól esett, hogy az átadón, a közös fényképezéskor a csapatból is volt képviselő, nem csak én álltam ott, mert ez nem csak az én érdemem. Igaz, én viszem a vállamon, de hogy most itt tudunk beszélgetni, az azért van, mert ők közben jól dolgoznak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)