Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A népművészet fellegvára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2023. május 20. 10:00
A népművészet fellegvára
Megnyitották a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet kiállítását a Tájvízházban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Megnyitották a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet kiállítását meg május 19-én a Tájvízházban, A népművészet fellegvára címmel.

Az eseményen megtudtuk, a kiállításon Vigh Imrének, a szövetkezet egykori vezetőjének gyűjteményét mutatják be. Az ötletgazda elmondta: a gyulai szőttesen át a székely-csángó szőnyegekig, falvédőkőn keresztül a kalotaszegi varrottasokig, hímzésekig rengeteg alkotást mutatnak be a tárlaton.

Széll János néprajzkutató, fafaragó népi iparművész megnyitóbeszédében kifejtette: a hagyomány és a kézművesség sokat változott az elmúlt 100-150 évben. Hozzátette: az 1890-es évek végére felszámolódott a klasszikus parasztság nagy része, így az életkörülmények és az emberek körül megtalálható tárgyi világ is sokat változott.

vigh imre

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság PR-munkatársa köszöntőjében kiemelte: Vigh Imre több mint 60 év népművészeti értékét, tárgyi eszközét gyűjtötte össze, ezeket igyekszik megőrizni az utókornak.

– A múltat őrizni kell, és átmenteni a jövőnek, amíg ezt ésszel, tudással, a hagyományok ápolásával meg tudjuk tenni. Itt most az elmúlt 60 év népművészetének néhány szeletét mutatjuk be – fogalmazott a megnyitón Vigh Imre, majd hozzátette: hazánk hagyományőrző népi kultúrájának tárgyakká, eszközökké és áruvá formálható öröksége olyan nemzeti kincs, amely szerepet kap az idegenforgalomban, a lakáskultúrában, divatot teremt, növeli a foglakoztatást, és hidakat épít a világ más országai és a mienk között.

Az alkotásokat június 30-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)