Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán rendezték meg a XXIII. Országos Technikaverseny döntőjét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2023. május 19. 17:04
Gyulán rendezték meg a XXIII. Országos Technikaverseny döntőjét
A versenyt a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola szervezte

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gyulán tartották a XXIIl. Országos Technikaverseny döntőjét május 19-én, a a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola szervezésében. 

A gyulai polgármesteri hivatal dísztermében tartott megnyitón Csontosné László Anikó intézményvezető elmondta: megtiszteltetés iskolájuk számára, hogy a verseny előző évi győzteseként idén ők rendezhetik meg a döntőt 11 csapat részvételével.

Alt Norbert alpolgármester arra hívta fel a figyelmet beszédében, hogy a kreativitás, az alkotás mennyire fontos az ember életében. Úgy fogalmazott, hogy a technika a problémamegoldó képességet is fejleszti, és számos egyéb területen könnyíti majd meg az azzal foglalkozó diákok életét felnőttként. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ vezetője kiemelte: a szervező iskola bázisa Békés vármegyében a nevelési-oktatási intézmények közötti tudásmegosztásnak. Azt is mondta: köszönet illeti a tanárokat, amiért a hétköznapokban hittel és szenvedéllyel tanítanak, felkeltve a fiatalokban az őszinte kíváncsiságot.

Velner András, a Technikatanárok Országos Egyesületének elnöke köszönetet mondott a szervezőknek, és kifejtette: a versenynek csakis győztesei lesznek. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A folytatásban a Dürer Iskola 2. a osztályos tanulói adtak műsort, majd a Dürer-iskolában megkezdődött a verseny, amely után a diákokat zenés mulatsággal, a pedagógusokat szakmai beszélgetéssekkel várták. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)