Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pénteken indul Gyulán a II. Derby németjuhászkutya-kiállítás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2023. március 29. 10:00
Pénteken indul Gyulán a II. Derby németjuhászkutya-kiállítás
A programon díjmentesen lehet részt venni

Pénteken és szombaton tartják a gyulai Id. Christián László Városi Sporttelep salakmotorpályáján a második Derby németjuhászkutya-kiállítást.

Cseke Zsolt szervező elmondta: több korosztályban indulnak a legszebb kutyák, akiket szakértő bírák véleményeznek majd.

– Pénteken déltől munkaképességi vizsga indul tenyészkutyáknak, másnap 9 órától a indul a németjuhászoknak szervezett kiállítás, bébiosztálytól több korosztályban keressük a legszebbeket – fejtette ki. 

Hozzátette: a megmérettetés lényegében egy szépségverseny, melyen kor szerint, fejlettségi fokuknak megfelelően díjazzák az állatokat. A kutyáknak egy ringben kell majd körbemenni lépésben és futásban. A bíró a fajtának megfelelő testarányokat, küllemet figyeli.

– Második alkalommal szervezem meg a fürdővárosba ezt az eseményt. Nekem is több kutyám van, szerettem volna, ha városunknak is van egy hasonló programja – árulta el a szervező, aki azt elmondta, hogy mindkét napon ingyenesen lehet részt venni az eseményen. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)