Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A listavezető ellen mutatta meg erejét a gyulai focicsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2023. március 25. 10:00
A listavezető ellen mutatta meg erejét a gyulai focicsapat
Végegyházi SE–Clean-Way Gyulai Termál FC 3-3 (2-1) 

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Végegyházi SE „otthonában”, a gyulai Grosics Akadémián lépett pályára március 22-én. A fürdővárosi gárda izgalmas derbin ért el értékes döntetlent.

Clean-Way Gyulai Termál FC: Jakab, Nagy S., Nyéki, Repisky, Kukla, Nagy G. (Farkas), Lőrinczi (Balogh), Kovács (Prohászka), Kiss (Varga), Zsilák, Zahorán (Vágási). Csere: Csonka, Nagy E. Vezetőedző: Sajben Gábor.

Sajben Gábor együttese a hétvégi fordulóban szabadnapos volt, míg soros ellenfele legnagyobb riválisa legyőzésével erősítette meg első helyét a tabellán. A két gárda kétszer is szembenézett már egymással, mindkét alkalommal végegyházi győzelem született.

A vezetőedző előzetesen elmondta, a csapat szeretné megmutatni magából azt, amiben a legjobb lehet, ám ahhoz, hogy a gárda méltó ellenfele tudjon lenni a legnagyobb bajnokesélyesnek, végig nagy akaratra és koncentrációra lesz szüksége.

A gyulai csapat nem tudott teljes kerettel kiállni riválisa ellen, így a vezetőedző ismét a fiatal játékosokhoz nyúlt, köztük a 17 éves Zsilák Mátyáshoz, aki végig nagyszerűen játszott.

A találkozót a „hazai” együttes kezdte jobban, egy gyulai figyelmetlenséget kihasználva pedig már a 15. percben megszerezte a vezetést a tavaly még a fürdővárosi színeket képviselő Bánfi révén. A gyulai gárda egy perccel később Lőrinczi góljával válaszolni tudott.

– Szerencsére hamar jött az egyenlítés Lőrinczi szemfüles góljával, amihez kellett az ellenfél kapushibája is. Nem volt időnk megrogyni, visszajöttünk a meccsbe, de hamarosan újabb elkerülhető gólt kaptunk. A bajnokesélyes csapat végig nagy labdabirtoklással, támadószellemben játszott, mi pedig fegyelmezetten védekeztünk, és elvétve voltak kontrázási lehetőségeink, sajnos nagy helyzetek nélkül – ismertette Sajben Gábor.

A második játékrészben Varga Zoltán beállása új lendületet hozott a fürdővárosi játékba, amelynek eredményeképpen egy gyönyörű kontra után Lőrinczi egyenlítette ki újra a találkozót. 2-2.

– A forgatókönyv sajnos nem változott, mert újra hamar hátrányba kerültünk. Csupa tinédzsercserével frissítettem fel a csapatot, a meccs utolsó tíz percére nagy elánnal támadtuk le az ellenfelet, látszott a srácokon az akarás, a hit, hogy ez sikerülhet is. Lőrinczi hatalmas helyzetét a kapus nagy bravúrral védte, de végül a szögletből Kukla elé került a labda, aki a kapuba juttatta a játékszert, és néhány másodperc után egy kupac alján találta magát az egész csapattal a hátán.

A Clean-Way Gyulai Termál FC értékes döntetlenjével továbbra is a tabella negyedik helyén áll, a következő mérkőzésen pedig a Nagyszénás SE gárdáját fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

– Maximális dicséret illeti a csapatomat, végig fegyelmezetten, taktikusan és bátran játszottunk. A kezdő- és cserejátékosok is hozzátettek a mérkőzéshez. Tíz tizenéves srác és néhány rutinos játékos igazi csapatot alkotva, megérdemelten szerzett pontot a nála jóval esélyesebb, kiváló feltételekkel és magasan jegyzett játékosokkal felálló bajnokesélyes csapat ellen. Sikerült a pályán eltüntetnünk néhány tényezőt, de a legfontosabbakban voltunk a legjobbak. Sajnálom a végegyházi csapat csalódottságát – a riválisaik ellen is próbálunk hasonlóan helytállni –, de illett volna, ha nem is gratulálni, de legalább kezet fogni a mérkőzés végén a játékosaimmal. Természetesen ez a meccs csak nekünk volt nagy dolog, és fontos, hogy építkezhessünk tovább a fiatalokkal – értékelt Sajben Gábor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)