Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bírósági fogalmazói álláshelyekre lehet pályázni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2023. február 24. 11:00
Bírósági fogalmazói álláshelyekre lehet pályázni
Mutatjuk a részleteket

Bírósági fogalmazói álláshelyre nyújtható be pályázat 2023. március 9-ig a Gyulai és a Szarvasi Járásbíróságra, a pályázóknak jogász végzettséggel kell rendelkezniük – tájékoztatott közleményben a Gyulai Törvényszék. 

Mint írták, a bírósági fogalmazó legfontosabb feladata a bírói tisztség ellátásához szükséges gyakorlati ismeretek megszerzése. A fogalmazói joggyakorlati idő három év. Ezalatt a bírósági fogalmazó helyi és központi képzéseken mélyítheti el a jogi egyetemen megszerzett elméleti ismereteit, és valamennyi ügyszakban gyakorlatot szerezhet azáltal, hogy a bírói tanácsok mellé beosztva tárgyalásokat látogat, határozattervezeteket készít, jegyzőkönyvet vezet. A bírósági fogalmazók bírák által vezetett tanulókörökön vesznek részt, ami a jogi szakvizsga sikeres teljesítéséhez nyújt számottevő segítséget. Emellett külföldi ösztöndíjprogramokon és tanulmányutakon ismerkedhetnek az uniós, illetve nemzetközi joggal.

A pályázatot a mellékletekkel együtt egy példányban az Országos Bírósági Hivatalhoz (1055 Budapest, Markó u. 9. szám) kell személyesen vagy postai úton (1363 Budapest, Pf.: 24.) benyújtani. A pályázat beérkezésének határideje: 2023. március 9. 16 óra 30 perc.

A pályázóknak központi bírósági fogalmazói felvételi versenyvizsgán kell részt venniük, mely írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli versenyvizsgát 2023. március 20-án tartják, az írásbeli részt sikeresen teljesítők számára a szóbeli vizsga 2023. április 3-án és 4-én lesz.

A pályázat benyújtásának részletes feltételei és az általános tudnivalók a központi bírósági honlapon (https://birosag.hu/birosagi-fogalmazoi-palyazatok) találhatók meg.

A bírósági fogalmazói állások betöltésének időpontja 2023. június 5.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)