Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újra lehet önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • HÍREK • 2023. február 10. 15:00
Újra lehet önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni
A toborzók február 14-én tájékoztató előadást tartanak a munkaügyi központban

Fotó: hmzrinyi.hu

A Magyar Honvédség márciusban ismét elindítja féléves önkéntes katonai szolgálatát. A katonai toborzók február 14-én 8 és 12 óra között Gyulán tartanak tájékoztató előadást a munkaügyi központban.

A lapunkhoz eljuttatott közleményben az áll: elsősorban a 18–25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok jelentkezését várják, de 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezhet, aki motiváltnak érzi magát, és érdekli, milyen a katonák élete.

A kiképzések március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első két hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, négy hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, vagy műveleti besorolású alakulatnál. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvárképzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is.

Fotó: hmzrinyi.hu

A kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja – fogalmaznak a közleményben.

Mint írták, a szolgálat második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, problémamegoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők elhelyezkedését polgári életben. Hozzáteszik: sokan megtalálják számításukat a honvédségnél, a tartalékos katonák közül (beleértve az önkéntes katonai program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

Fotó: hmzrinyi.hu

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás. 

A szolgálat alatt legalább hat hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe jelentkezőknek is előnyt jelent.

Fotó: hmzrinyi.hu

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a megyeszékhelyek toborzó ügyfélszolgálati irodáiban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon – olvasható a közleményben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)