Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megérdemelt győzelemmel menetel tovább a Gyulai Amazonok NB II.-es csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. február 06. 14:08
Megérdemelt győzelemmel menetel tovább a Gyulai Amazonok NB II.-es csapata
SK Tóalmás–Gyulai Amazonok 2-7 (1-4)

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az NB II.-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok felnőttcsapata az SK Tóalmás együtteséhez utazott február 4-én.

A fürdővárosi gárda százszázalékos teljesítménnyel menetel a bajnoki címe felé, a hazai együttes pedig a tabella alsó harmadából várta riválisát.

A gyulai alakulat ennek megfelelően irányította a játékot, szép támadásainak köszönhetően háromgólos előnnyel fordulhatott a második játékrészre. A hazai gárda a térfélcsere után sem találta ellenfele játékának ellenszerét, erejéből csupán a szépítésre futotta. Molnár Zoltánné fiatal együttese három találattal növelte előnyét, így meggyőző fölénnyel szerezte meg a három pontot. Lovas Laura duplázni tudott, mellette Nagy Katalin, Molnár Kitti, Szappanos Katalin, Kurai Nikolett és Pintye Vivien is gólt szerzett.

A Gyulai Amazonok NB II.-es csapata a folytatásban haza pályán fogadja a Tehetség SE gárdáját.

Gyulai gólok: Lovas Laura (2), Nagy Katalin, Szappanos Katalin, Kurai Nikolett, Pintye Vivien és Molnár Kitti.


A fürdővárosi egyesület U15-ös együttese az SK Tóalmás korosztályos csapatával nézett szembe. A gyulai gárda hamar eldöntötte a találkozót, gólözönnel lépett át ellenfelén.

A korosztályos együttes a következő fordulóban közvetlen riválisa, az Újpest FC otthonában lép pályára.

Gyulai Amazonok–Tóalmás 44-1 (27-1)

Gyulai gólok: Tóth Panna (12), Mészáros Viktória (8), Kurta Alma (7), Baracsi Boglárka (4), Kelemen Klarissza (4), Veres Doren (4), Papp Fanni (4) és Krisàn Lujza.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)