béres istván
Béres István városi főépítész így emlékezik édesapjára:
Édesapám 100 éves lenne február 2-án.
Én az életére emlékszem, ezért a születésnapját „ünneplem” hiszen abból meríthetünk erőt, példát. Halála nem sokkal azután történt, április 15-én, hogy a békéscsabai városháza képviselői, illetve Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere átadták neki a miniszterelnök, Orbán Viktor születésnapi emléklapját.
Hálás szívvel gondolunk rá. Debrecenben a református kollégiumban (Nyilas Misi körülményei között) vált felnőtté, és kapott tanítói diplomát. Majd a szegedi egyetemen szerzett földrajz, biológia és rajz szakos egyetemi oklevelet. 1954-ben nevezték ki Békés megyében vezető szakfelügyelőnek földrajz szakból, amely tisztet 1990-ig betöltötte, az országban egyedüliként, párton kívüliként. Három alkalommal ajánlottak neki minisztériumi állást, de a gyermekekhez és a pedagógusokhoz való kötődése itthon tartotta. Hite szerint a földrajz tanításakor nem csak tárgyi tudást kell adni az általános iskolai gyermeknek. A geográfia mellett a táj, az ott élők identitását, ezzel együtt az ember identitását is be lehet, be kell mutatni. Tanterve szerint a tájak oktatását össze kel kötni a helyi történelmi múlttal, az ott élők néprajzi ismereteivel. Egész embert kell nevelni, segíteni a fejlődésben, az önálló emberré válásban.
Sem a porosz, sem a nyugati pedagógiai áramlatokat nem tartotta követendő, majmolandó példának. Első doktori disszertációjának anyagát a Körösök vízrajzából írta. Második disszertációja a pedagógiai nevelési elveiről és módszertanáról szólt. Egyiket sem adta be, hiszen a korának kontraszelektált pártvezetése nem volt vevő a magyarság nevelésének elismerésére.
Életét a Kárpát-medence, a haza szeretetének továbbadása töltötte ki. Amíg a határok zárva voltak, Kis-Magyarországon vitte a földrajztanárokat megismerni hazájukat. A határok megnyitásával azonnal az elszakított területeken keresett kapcsolatokat és pedagógusokat, diákokat és baráti társaságokat vitt magával, bemutatni hazánk gyönyörűségeit és az ott élő embereket. Lehetőség szerint a csoportok tagjait családoknál szállásolta el, ezzel is közvetlen életképet adva az utazóknak. Ezt folytatta nyugdíjazása után élete végéig.
Hálás szívvel emlékeznek rá gyermekei, unokái, dédunokái. Barátai, munkatársai, tanítványai és útitársai. Emlékeznek rá a felkeresett városok és falvak lelkészei, tanítói, családja.
