Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Óvodások vették birtokukba a tornacsarnokot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. december 23. 11:00
Óvodások vették birtokukba a tornacsarnokot
Grassrootsfesztivált rendezett a Gyulasport NKft.

Fotó: Nagyné Bódi Katalin

Ezúttal is a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok adott otthont a hagyományos Bozsik Intézményi Program óvodás grassrootsfesztiváljának december 19-én. A Gyulasport NKft. által rendezett sportnapon a tizenkét gyulai és kistérségi óvodából hetvenegy gyermeket láttak vendégül.

Az ovisok közös bemelegítéssel kezdték a napot, majd a Gyulasport NKft. utánpótlás-edzői által felépített pályákon próbálhatták ki magukat. A szakemberek a több állomásból álló feladatsor során játékos elemekkel tették próbára a gyermekek képességeit. A fürdővárosi klub edzői nemcsak bemutatták a gyakorlatokat, hanem tanácsaikkal segítettek a kicsiket a feladatsorok során.

Nagyné Bódi Katalina Gyulasport Körzet Központ operatív vezetője és Bozsik Intézményi Program körzeti szervezője kiemelte, minden gyulai óvoda és iskola regisztrált az eseményre, a kistérségből pedig a körzethez tartoznak Elek, Kétegyháza, Szabadkígyós, Sarkad, Méhkerék általános iskolái és óvodái, valamint egy dobozi óvoda.

– Az intézmények és a Gyulasport Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében az országban szinte egyedülálló módon, a programban részt vevő óvodákban heti egy alkalommal a Gyulasport szakképzett edzői foglalkozásokat tartanak, megszerettetve ezzel a gyerekekkel a labdarúgást, segítve az egyesület kiválasztási programját – tette hozzá.

A sportnap után a szervezők mindenkit megjutalmaztak, így az ovisok, a sportélmények mellett, egy-egy csillogó éremmel és egészséges csemegével lettek gazdagabbak.

Fotó: Nagyné Bódi Katalin

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)