Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csige Imrénét köszöntötték 95. születésnapja alkalmából

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. december 19. 14:03
Csige Imrénét köszöntötték 95. születésnapja alkalmából
Erzsike néni szerint a munka a hosszú élet titka

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Csige Imrénét köszöntötte 95. születésnapja alkalmából Görgényi Ernő polgármester, Timár Andrea aljegyző és Kiss Tamásné önkormányzati képviselő december 19-én. Az ünnepelt tortát, virágot és a miniszterelnök által aláírt emléklapot kapott ajándékba. 

Mint megtudtuk, Erzsike néni 1927. december 18-án született Hajdúböszörményben. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, és négy gyermeket neveltek.

Az ünnepelt azt mesélte, hogy jó tanuló volt. Bár szeretett volna továbbtanulni, erre nem volt lehetősége. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

1948-ban ment férjhez, párja a mélyépítő vállalatnál dolgozott Miskolcon, útépítőként. Házasságukból három gyermek született, akik Gyulán, Kecskeméten és Debrecenben élnek. A család hat unokával és hat dédunokával bővült.

Erzsike néni szeretett dolgozni, a munka mellett a háztartás és a gyermeknevelés töltötte ki mindennapjait. Mostanában sem tétlenkedik: időnként még maga főzi meg az ebédet, segít a háztartásban. Járni már nehezen tud, de olvasni nagyon szeret.

Az ünnepelt azt is elárulta, hogy a hosszú élet titkának a munkát tartja.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)