Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula városát képviselték Gyergyószentmiklóson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. december 16. 15:37
Gyula városát képviselték Gyergyószentmiklóson
Nem csak kolbászt kóstoltatott, adományt is gyűjtött a rászoruló gyerekeknek a Gyulahús delegációja

Fotó: Gyulahús Kft. 

Gyula városát képviselte Gyergyószentmiklóson a Gyulahús Kft. a Szent Miklós-napok keretében megrendezett 12. Kárpát-medencei Disznótoros Ételek Főzőversenyén.

Hajduk Zoltán, a cég üzemvezetője lapunknak elmondta: Gyula és Gyergyószentmiklós között már 2013 óta él a gasztronómiai kapcsolat. Mint megtudtuk, a Gyulahús Kft. négyfős delegációjának tagja hol zsűrizik, hol főz, hol gyulai termékeket mutat be a gyergyói Szent Miklós-napokon.

A főzőversenyt, melyen közel negyven csapat vett részt, Hajduk Zoltán ezúttal zsűritagként segítette, a megmérettetés fővédnöke pedig Ambrus György Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács volt. 

– Idén támogatóként is megjelentünk az eseményen: kétszáz adag kolbászkóstolóval segítettük a rendezvényt, amely a belépő mellé járt – fejtette ki az üzemvezető, aki azt is elárulta, a rendezvényen sok pozitív visszajelzést kaptak a fürdővárosról.

A Gyulahús standján jótékony célú nyereményjátékot is hirdettek, a „malacpókerrel” egy helyi gyermekotthonnak gyűjtöttek adományokat. 

A Gyulahús Kft.-t Hajduk Zoltán mellett Gila Éva, Csabai Éva és Kiss László képviselte a gyergyói rendezvényen. 

Fotó: Gyulahús Kft. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)