Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát és kopjafát állítottak dr. Horváth Péternek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. december 15. 15:29
Emléktáblát és kopjafát állítottak dr. Horváth Péternek
A fogorvos 52 éven keresztül dolgozott Gyulaváriban

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Emléktáblát és kopjafát állítottak a tavaly decemberben elhunyt dr. Horváth Péternek december 15-én Gyulaváriban, az Egészségházban. A fogorvos 52 éven keresztül látta el a városrész körzeti fogorvosi feladatait.

– Dr. Horváth Péter munkájával biztos kézzel és határozottan vázolta fel saját arcvonásait, ő az a szakember, akiről az elkötelezettség az első, ami eszünkbe jut – mondta az ünnepségen Görgényi Ernő polgármester.

Kiemelte: a közvetlen környezetén kívül kevesen ismerték a fogorvost, akik nem tudták, hogy hétvégéit Budapesten tölti, azt gondolhatták, hogy tősgyökeres gyulavári polgár. A rendelőbe mindenki más előtt érkezett reggel, este pedig mindenki más után távozott.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Hozzátette: dr. Horváth Péter 2012-ben Gyula város egészségéért, 2016-ban címzetes főorvosi kinevezést kapott. A fogorvos Budapesten született 1946-ban. Viszonylag szegény, de tehetséges családban nőtt fel, fiatalon elhunyt bátyja szintén orvosként, agysebészként dolgozott.

Az egyetemet a fővárosban végezte el, majd a diplomája megszerzése után Gyulaváriban kezdett dolgozni, amely az első és egyben egyetlen hely, ahol praktizált. Hétvégente Budapestre utazott, ahol sokáig ápolta beteg édesapját, majd hétfő reggel visszatért, a gyulavári közösség emblematikus tagjává vált.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A polgármester elmondta, hosszan tartó betegségét türelemmel viselte, kevesen vették észre rajta, hogy baj van.

Dr. Horváth Péter egy olyan kort idéz fel előttünk, melyben még nem az volt a jellemző, hogy 30 éves korára az ember már 3–4 munkahelyet maga mögött hagyott. Olyan férfi volt, akinek az életművét ismerve mindannyiunk előtt világossá válik, mit is értett az alatt Friedrich Nietzsche, hogy „A hivatás az élet hátgerince.” – fogalmazott a városvezető.

Az emlékművek felállítását páciensei és kollégái kezdeményeték: a kopjafát Győri Lajos fafaragó mester, az emléktáblát Csőke Péter kőfaragó mester készítette.

A beszéd után Görgényi Ernő, Csige Gábor jegyző és Szabó Károly önkormányzati képviselő, a gyulavári részönkormányzat elnöke avatták fel az Egészségház homlokzatán elhelyezett emléktáblát, valamint az udvaron felállított kopjafát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)