Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 88 éves a gyulai kolbászkirály

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2022. december 14. 17:30
88 éves a gyulai kolbászkirály
Isten éltesse Dékány Ferencet!

Idén december 14-én töltötte be 88. életévét a gyulai kolbászkirály, Dékány Ferenc. A Deka Union Kft. tulajdonosa azt vallja: a hosszú élet titka, hogy a kolbászt kolbásszal kell enni, nem kenyérrel.

Dékány Ferencet édesapja, Dékány Ferenc hentesmester korán megtanította a szakmára, édesanyja, Tasztinger Erzsébet pedig a főzés alapjaira.

Mivel szüleit kuláknak nyilvánította a rendszer, a középiskola után nem tanulhatott tovább, így két évig Nagykamráson vállalt munkát, azután a Gyulai Húsipari Vállalathoz került ipari tanulóként. Az első évben minden területen kipróbálhatta magát, megismerhette a nagyüzemi feldolgozóipart, a második évben pedig hentes-szakmunkásbizonyítványt szerzett.

A fiatal Dékány Ferenc ezután is képezte magát, és végigjárta a szakmai ranglétrát. A szegedi élelmiszeripari technikum alatt a helyi szalámigyárban dolgozott, a nyári szünetben pedig Gyulán, az összevont Békés Megyei Húsipari Vállalatnál. Az iskola elvégzése után itt maradt főállásban, közben pedig levelező tagozaton járt a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára. A diploma megszerzése után termelési irodavezetővé, tíz évvel később pedig termelési főmérnökké léptették elő, majd 1980-ban a Gyulai Húskombinát termelési és kereskedelmi igazgatójává nevezték ki. Ezt a pozíciót egészen 1994-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

Két évvel később újabb komoly feladat talált rá: felkérésre elvállalta az akkor felszámolás alatt álló Csabahús Kft. ügyvezető igazgatói állását. 13 éven át vezette az üzemet, amely irányítása alatt megtöbbszörözte forgalmát, a csabai kolbász pedig visszanyerte hírnevét. A cég nagy sikerrel vett részt a Csabai Kolbászfesztiválokon, amiért a húsipari szakembert 2004-ben életműdíjban részesítették.  

Dékány Ferenc nevéhez fűződik a gyulai és a csabai kolbász Brüsszel által kiadott földrajzi oltalma is, amely nyolc év munkájának az eredménye.

A kolbászkirály 2009-ben kezdett családi vállalkozásba kisebbik gyermekével, Attilával. „Te leszel, fiam, az utolsó ember, akit megtanítok húsból kolbászt készíteni!” – mondta fiának. Szakértelmének köszönhetően a Deka Unionnál is sikert sikerre halmozott, a cég számos termékével nyertek el díjat, megelőzve a nagy ipari vállalatokat. Címeres termékeiket több alkalommal ismerték el Magyar Termék nagydíjjal, SuperBrands díjjal, MagyarBrands díjjal, és négy termékük Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet kapott.

A születésnapját ünneplő Dékány Ferenc úgy érzi, számára a kolbászkészítés nemcsak hivatás, könnyen múló szerelem, hanem az élete része is.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)