Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem érdemes a rózsákat korán visszametszeni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2022. december 11. 13:00
Nem érdemes a rózsákat korán visszametszeni
Az erősebb töveket jobban visszavághatjuk

Fotó: pixabay.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! A hatvanas években is volt olyan Ferenc-nap, amikor édesanyám a kertből szedett rózsából tett díszítést az ünnepi asztalra, emelve az ünnepi ebéd fényét. Az idén szintén lehetett a védett helyeken megmaradt rózsákból csokrot szedni.

Ezért nem érdemes a rózsákat korán visszametszeni, téliesíteni, csak amikor már elhullajtotta a leveleit. A gyengébb növekedési erélyű fajtákat, töveket kevésbé kell megvágni, hogy nagyobb lombozattal tudjanak tavasszal kihajtani, míg a nagyobb, erősebb töveket jobban visszavághatjuk.

Vegyük figyelembe, hogy a rózsák is a hajtáscsúcsokon hozzák a virágaikat, így ha sok hajtás végünk van, akkor sok virágunk is lesz. A rügyek állását is nézzük, így tudjuk befolyásolni a töveink formáját.

A sok, apró virágú parkrózsákat akár sövényvágóval is formázhatjuk, de legkésőbb március elejéig.

A magas törzsű rózsákat régen lehajtottuk a földbe a fagykár elkerülése miatt. Ma már az enyhébb telek miatt ezt nem csináljuk, pedig ha bejön egy egy héten át tartó mínusz tizenöt fokos hideg, akkor megfagy a rózsánk.

A futórózsát figyelmesen kell metszeni, hogy minden részén hozzon virágot. Nem szabad nagyon felengedni, nem kell sajnálni a visszavágáskor! Fontos, hogy az alsó hajtásokat is virágzásra kényszerítsük.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)