Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elismerték a többszörös véradókat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. december 03. 10:00
Elismerték a többszörös véradókat Gyulán
A véradók napja alkalmából egy százszoros véradót is köszöntöttek

A többszörös véradókat köszöntötték a Pándy Kálmán tagkórház Árvay-termében december 2-án, a véradók napja alkalmából, amelyet 1988 óta ünnepelnek hivatalosan. Az ünnepséget a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete rendezte meg.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, a legtöbb, ami adható, az maga az élet, a véradók pedig pontosan ezt teszik, életet és lehetőséget adnak másoknak.

Kiemelte: évente 400-500 ezer vérre, vérkészítményre szoruló beteg van Magyarországon, így körülbelül napi 1600-1800 véradóra lenne szükség ahhoz, hogy biztosítani lehessen az egészségügyi intézmények vérellátását.

Mint mondta, az ilyen és ehhez hasonló ünnepségek célja, hogy kifejezzék a nagyrabecsülést a véradók előtt, illetve az is, hogy népszerűsítsék a véradást. Aláhúzta: a gyulai önkormányzat minden ilyen jellegű kezdeményezést támogat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szabó Ferenc orvos igazgató köszönetet mondott véradóknak a betegekért és a betegellátás biztonságáért tett adományaikért.

– A véradók nélkül az orvostudományban nem tudunk csatát nyerni – hangsúlyozta Párducz László, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a véradók különleges, szolidáris emberek, akik a felebaráti szeretetet képviselik.

A köszöntők után emléklapokat és ajándékokat adtak át a többszörös véradóknak. Huszonötszörös véradóként köszöntötték dr. Párduczné dr. Szöllősi Andreát, negyvenszeresként Bálint Andrásnét, Tóth Gábor Bélát, Farnas Ferencet, Felek Ferencet, Fekete Istvánt és Fenesi Zoltánt. Ötvenszer adott vért Fülöp Tamás Károly, Kovácsné Nagy Mária Gabriella, Papp Imréné, Bereczky Tibor Csaba, Boda Szabolcs és Ungor Sándor.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hatvanszoros véradóként köszöntötték Gyepes Norbertet, Kolozsvári Zoltánt, Lovász János Mihálynét, Németi Józsefet és Nyári Imrét. Hetvenszer adott vért Erdéli György Imre, Farkas Károly, Gombkötő Istvánné, Stefanovics József, valamint Zimbrán Mihály.

Nyolcvanszor adott vért Szabó Tibor, kilencvenszer Enyedi János, valamint köszöntötték Béres Istvánt, aki százszoros véradónak mondhatja magát.

Az ünnepség folytatásában zenés, táncos mulatságra invitálták a véradókat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)