Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Holtverseny a városi tekeliga élén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. november 29. 16:00
Holtverseny a városi tekeliga élén
A Suzuki Kupa 9-10. fordulójának eredményei

A városi tekebajnokság 9. és 10. fordulóját játszotta le a Suzuki Kupa mezőnye. A 2022/2023-as kiírás soros etapjai után két csapat azonos pontszámmal vezeti a tabellát.

A városi tekeliga kettős fordulóját a Kövite-Sarkadkeresztúr teljesítette jobban, az élre törő gárda az „LL” Kétegyháza csapata mellett az éllovast is legyőzte. A listavezető Ismerős Arcok együttese egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a kört. A soros etapban a Baráti BT is kiválóan teljesített, két alkalommal is győztesen hagyta el a tekepályát.

A tizedik forduló után a városi tekecsatákat továbbra is az Ismerős Arcok vezeti, mögötte azonos pontszámmal a Kövite-Sarkadkeresztúr együttese áll, a harmadik pozícióból pedig az „LL” Kétegyháza várhatja a folytatást.

Eredmények: Öregfiúk–Magyarvárosi Söröző 5-1, Ismerős Arcok–Szabó Legények–6-0, Baráti BT–Régi Újak 5-1, Kövite-Sarkadkeresztúr–„LL” Kétegyháza 4-2, Öregfiúk–„LL” Kétegyháza 5-1, Kövite-Sarkadkeresztúr–Ismerős Arcok 5-1, Baráti BT–Szabó Legények 5-1 és Magyarvárosi Söröző–Régi Újak 6-0.

A tabella állása: 1. Ismerős Arcok 16 pont, 2. Kövite-Sarkadkeresztúr 16 pont, 3. „LL” Kétegyháza 10 pont, 4. Öregfiúk 8 pont, 5. Baráti BT 8 pont, 6. Magyarvárosi Söröző 6 pont, 7. Szabó Legények 6 pont, 6., 8. Régi-Újak 0 pont.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)