Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kedden nem várható számottevő csapadék

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2022. november 28. 17:45
Kedden nem várható számottevő csapadék
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

A rétegfelhőzet, illetve a köd éjszaka terjeszkedik. Kedden emellett mediterrán ciklon magasszintű felhőzete is fölénk húzódik délnyugat felől, azonban ekkor elsősorban északkeleten már nagyobb területen lehet szakadozottabb a felhőzet, és süthet ki legalább rövid időre a nap.

Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a köddel, rétegfelhőzettel borított vidékeken fordulhat elő szitálás, éjjel a fagypont alatti tájakon esetleg ónos szitálás, hószállingózás.

Elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, hétfőn Sopron környékén erős lökések a déli, délkeleti, majd keleties irányú szelet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között várható, azonban a kevésbé felhős, hidegre érzékeny területeken ennél alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 3 és 8 fok között valószínű.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)