Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Advent a Tünde virágüzletben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2022. november 26. 17:19
Advent a Tünde virágüzletben
Többféle forma és szín választható

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Többféle adventi koszorú, dísz kapható a Patócsy Ferenc utcai Tünde virágüzletben.

– A héten meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, amely nemcsak koszorúforma lehet, hanem akár virágtál is – mutatott rá Góg Tünde üzletvezető.

Hozzátette: a klasszikus lila-rózsaszín gyertyás díszek mellett más színárnyalatú termékeket is lehet választani.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

– Barna-halvány rózsaszín-bézs-fehér és a kedvelt piros-bordó adventi díszek is vásárolhatók az üzletben – fejtette ki, megjegyezve, hogy a pasztellszínek továbbra is kedveltek, és a zöld-natúr színű készítmények is népszerűnek számítanak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A boltvezető elmondta: sokféle, a gyermekek körében is kedvelt kis kiegészítőt használnak, például rénszarvast, őzikét, sünit, mókust.

– Túlzásokba azonban nem esünk, ezek csak kiegészítik a készítményeket – fűzte hozzá. 

Rendelések az üzlet honlapján, a www.tundeviraguzlet.hu weboldalon vagy a 06-66/464-261-es, illetve a 06-30/9537-124-es telefonszámon adhatók le.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)