Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 130 évvel ezelőtt szentelték fel a gyulavári református templomot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. november 21. 15:04
130 évvel ezelőtt szentelték fel a gyulavári református templomot
Ünnepi istentiszteletet tartottak

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Ünnepi istentiszteletet tartottak a gyulavári református templomban november 20-án, a templom fennállásának 130. évfordulója alkalmából.

A templomban Demeter Ottó esperes hirdetett igét. Elmondta, az ünnepségen nem csupán a templom felszentelésének 130. évfordulójára emlékeznek, hanem a gyülekezet 250 éves múltjára is.

A megjelenteket Hegedűs István lelkipásztor köszöntötte, majd Gyulavári és a templom történetét Lengyel Magdolna presbiter idézte fel az egybegyűlteknek. Megemlékezett D. Nagy András helytörténészről, akinek munkái alapján állította össze előadását.

Mint mondta, Gyulaváriban több templom is állt a mostani előtt, először egy fából készült építmény, majd ahogy nőtt a település lélekszáma, és gyarapodtak a hívek, nagyobbat kellett építeni. A régi templom 1787-ben készült el. Ezt később lebontottak, a helyén épült 1892-ben a jelenlegi. A templomot Bay Zoltán fizikus édesapja, Bay József lelkipásztor építtette. A költség 12 ezer korona volt, a kivitelezést N. Szabados Antal építőmester végezte el.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az avatásra és felszentelésre 1892. október 30-án került sor. Az ünnepségen részt vett Kiss Áron református püspök, valamint Szabó János esperes is, aki igehirdetést tartott. Az avatáson mintegy 1400-an vettek részt, akik úrvacsorát vettek, de keresztelés és két esküvő is volt az avatáson, majd Bay József mondott záróimát.

A hétvégi ünnepségen fellépett a Bay Zoltán általános iskola énekkara, az Erkel Ferenc Vegyeskar, verset mondott Valkó Erika és Poczik Zsófia, majd a hirdetésekkel és áldással zárult az esemény, amely után a sportcsarnokban vendégelték meg a megjelenteket.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)