Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szünet az osztályokon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2022. november 12. 13:30
Szünet az osztályokon
30 éve írtuk

1992. november 13.

A Pándy Kálmán Megyei Kórházban december 11. és január 11. között néhány osztály szüneteltetését tervezik. Lapunk ezzel kapcsolatban kért tájékoztatást dr. Kander Zoltán főorvostól, a kórház orvos-igazgatójától. – Hogyan született ez a döntés, s milyen előzményei voltak? – Az intézet súlyos gazdasági helyzetben van, mint Magyarországon az egész egészségügyi ellátás. Kórházunk körülbelül egymilliárd forintból gazdálkodik; ennek a költségnek a hatvan százaléka bérjellegű, negyven százaléka pedig dologi. Ez utóbbiból fűtünk, világítunk, ezt használjuk gyógyszerre, kötszerre, és minden egyéb kiadást ebből fedezünk. Jellemzőképpen elmondhatom, ha 1990-ben száz forintnak tekintjük ezt a bizonyos dologi reszt, akkor most körülbelül ötvenkilenc forintból gazdálkodunk. Egy ekkora jövedelemcsökkenést egyetlen intézmény sem tudna ügy elviselni, hogy ugyanazt a mennyiségű és minőségi teljesítményt nyújtsa. (…)

Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)