Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét a gyulai oválon porol a magyar salakmotorsport színe-java

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. október 06. 16:00
Ismét a gyulai oválon porol a magyar salakmotorsport színe-java
Emléknapot rendeznek az Id. Christián László Városi Sporttelepen október 8-án

Salakmotoros emléknapot rendeznek október 8-án az Id. Christián László Városi Sporttelep salakpályáján. A rendezvényen a hazai salakmotorsport legendáira emlékeznek a szervezők és a sport szerelmesei.

Ahogy azt Ficzere Péter, a rendezvény egyik ötletgazdája és szervezője elmondta, az emléknap ötlete egy születésnapon fogalmazódott meg bennük, ahol a salakmotoros barátokkal közösen kitalálták, hogy egy ingyenes napot szerveznek az elhunyt egykori versenyzőkre és segítőkre emlékezve.

Gyepes Barnabással és Árgyelán Györggyel közösen találtuk ki és szerveztük meg ezt a napot, amellyel arra tíz főre emlékezünk, akik már nem lehetnek velünk. Én személy szerint édesapám révén az egész gyermekkoromat a gyulai salakmotorpályán töltöttem, amely a legjobb hazai oválként van számon tartva – tette hozzá.

A jeles napra az ország különböző városaiból érkeznek volt és jelenlegi versenyzők, akik meg is „versenyeztetik” gépeiket. A meghívottak között van Adorján Zoltán, a sportág élő legendája, a debreceni Hajdú Zoltán, a nemzetközi szinten is ismert Mészáros László vagy éppen Magosi Norbert, a jelen nagy versenyzője is.

Az emléknap 12 órakor megemlékezéssel és egy látványos tiszteletkörrel indul útjára, majd a versenyzők baráti köröket futnak egymással. A nagy porolás után a versenyzők közösen emlékeznek vissza az elmúlt évtizedek nagy versenyeire.

Ficzere Péter hozzátette, a nyolcvanas években hatalmas elismerésnek örvendett a salakmotor Gyulán is. Szinte mindenki emlékezetében él az a szerdai nap, amikor egy elhalasztott bajnoki fordulót rendeztek a fürdővárosban, így mindenki munkából sietett az oválra szurkolni.

– Nagyon fontos elmondani, hogy a rendezvény ingyenes, a szurkolók pedig a futamok előtt és után bemehetnek a depóba és beszélgethetnek a versenyzőkkel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)