Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szabó Károlyt köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. szeptember 15. 10:00
Szabó Károlyt köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében
A kisfiú második gyermekként érkezett a családba

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Szabó Károlyt köszöntötte a Babaruha program keretében Görgényi Ernő szeptember 14-én. Az önkormányzati képviselő egy Póka György-festményt, virágot és egy névre szóló kisruhával ajándékozta meg a gyermeket és családját.

Károly édesanyja, Farkas Katalin lapunknak elmondta: az apróságnak van egy idősebb bátyja.

– Mindkettőjük esetében az volt a fontos számunka, hogy egyszerűen hangzó, magyaros nevet kapjanak. Azt is fontosnak tartottuk, hogy a családban ne legyen még abból a keresztnévből, hogy a kisfiunkat ne lehessen összekeverni egyik családtaggal sem – mesélte az édesanya, aki azt is elárulta, hogy második kisfia a kezdetektől nagyon jó evő.

Mint megtudtuk, Károly 3390 grammal született május hetedikén, így az ajándékba kapott ruhán, a neve mellett a bika csillagjegy is szerepel.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)