Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díszlövések idén is a gyulai vár védőinek tiszteletére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. augusztus 31. 16:00
Díszlövések idén is a gyulai vár védőinek tiszteletére
Szeptember 2-án minden egész órakor díszlövéseket adnak le

Fotó: Erkel Ferenc NKft. 

Szeptember 2-án lesz 456 éve, hogy Kerecsényi László várkapitány feladta a gyulai erősséget a Pertev pasa vezette, nagyjából tizenötszörös túlerőben lévő oszmán haderőnek. A védők emléke előtt idén is díszlövésekkel tisztelegnek az évfordulón.

A szervező Erkel Ferenc NKft. közleményében emlékeztetett: 1566. szeptember 2-án a gyulai vár ostroma már 62 napja tartott. A július 2-án felsorakozott támadók július 11-én kezdték meg a huszárvár ostromát, amelyet két héttel később, 25-én voltak kénytelenek feladni a várvédők, visszahúzódva a belső várba. Augusztus 18. vagy 19. volt, amikor Kerecsényiék a ma is látható gótikus téglavárba szorultak vissza. Ezt követték a vár feladásáról folyó tárgyalások augusztus 30-ig. A védők szeptember 2-án déltájban kezdték meg a kivonulást a várból. Gyulától egy mérföldre járhattak, amikor – a megállapodás ellenére – az oszmán katonaság a kivonulókra tört. Kerecsényit elfogták, Nándorfehérvárra hurcolták, majd hamarosan ki is végezték.

Szabó Árpád hagyományőr a vár nyitvatartási idejében minden egész órakor korhű lőfegyverekkel leadott díszlövésekkel tiszteleg a várvédők előtt.

Az erődítményben évek óta hagyomány, hogy az ostrom kezdőnapján, július 2-án és zárónapján, szeptember 2-án korhű kosztümbe öltözve lőnek a gyilokjáróról, valamint fegyver- és viseletbemutatót tartanak a díszlövések között a lovagteremben.

A látványosság a vár előtti térről díjmentesen, a vár gyilokjárójáról várbelépővel tekinthető meg. A lövések közötti fegyver- és viseletbemutatókon szintén belépővel lehet részt venni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)