Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is utcabállal zárják a nyarat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. augusztus 23. 16:00
Idén is utcabállal zárják a nyarat Gyulán
Szerdától kezdődően minden nap programokkal várják az érdeklődőket

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Közeleg az idei nyári szezon vége, ám egy utolsó nagy bulisorozattal még készülnek a helyi szervezők erre a hétre. A gyulai nyár záróhetének programjáról Repisky Dánielt, az Erkel Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezési csoportvezetőjét kérdeztük.

– Augusztus utolsó hetében, szerdától kezdve, minden napra készülünk legalább egy kulturális programmal. Szerdán a Harruckern téren táncbemutató lesz, majd csütörtöktől már a Rondella várja a látogatókat színjátszókkal, koncertekkel, fúvósok előadásával, pénteken pedig a Gyulai Erkel Ferenc Gyermek Fúvószenekar is bemutatkozik a közönségnek – mondta Repisky Dániel.  

– A szombat nálunk a hivatalos zárónapja a nyárnak, amely agilityvel, a PoweBeat ütőegyüttessel, majd nyárzáró utcabállal végződik DJ Ravasz és DJ Széplucky zenéje mellett. Az elmúlt két hónapban közel negyven napon át kínáltunk a város frekventált helyszínein programokat. Voltak koncertek, népzene, metál, jazz, dixie és komolyzenei koncertek, utcaszínház, tánc és kutyás bemutató is. Összességében az volt a célunk, hogy pezsgő kulturális életet varázsoljunk Gyula városába, amelyet a turisták és a helyiek is megtapasztaltak. Jövőre is az a tervünk, hogy a gyulai nyarat színessé tegyük úgy, hogy a helyi előadóknak is teret biztosítsunk. 

Ezek lesznek az idei nyár záróprogramjai Gyulán:

Augusztus 24. (szerda) 19.00

Harruckern Táncegyüttes bemutatója

Helyszín: Harruckern tér

 

Augusztus 25. (csütörtök)

18.00 Calliope színjátszókör – Ludas Matyi

20.00 Terra Siculorum koncertje

Helyszín: Rondella Terasz

 

Augusztus 26. (péntek)

19.00 Gyulai Erkel Ferenc Gyermek Fúvószenekar koncertje

Helyszín: Rondella Terasz

20.30 Brass On the Road koncertje

Helyszín: Rondella Terasz

 

Augusztus 27. (szombat)

17.00 Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub bemutatója

19.00 Powerbeat ütőegyüttes koncertje

21.00 Nyárzáró utcabál Ravasz Attilával

Helyszín: Rondella Terasz

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)