Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Iskola- és óvodakezdés a Grátisz Textillel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2022. augusztus 19. 18:00
Iskola- és óvodakezdés a Grátisz Textillel
Minden beszerezhető az üzletben, ami az óvodai, iskolai textilfelszereléshez kell

Továbbra is mintegy hetvenféle gyerekmintás pamutvászonból válogathatnak a szülők óvodába és iskolába készülő gyermeküknek a gyulai Grátisz Textilnél, ahol meg is varratható az óvodai és iskolai textilfelszerelés.

A Vásárhelyi Pál utca 4. szám alatt található méteráru-, rövidáru- és lakástextilbolt vezetője, Valastyánné Járvás Nóra elmondta: beszerezhető náluk az anyag az óvodások vállfás zsákjához, ágyneműhuzatához, valamint az iskolások tisztasági zsákjához, textilszalvétájához. Emellett könyvjelző szalagot is és vízálló gumis lepedőhöz való anyagot is árulnak.

Hozzátette: a vállfás és a tisztasági zsákot, valamint a textilszalvétát készen is meg lehet vásárolni a boltban.

Arra is kitért, hogy aki az üzlet varrónőjével akarja megvarratni a textilfelszerelést, érdemes időben jeleznie az igényt, hiszen néhány napot igénybe vesz a varrás.

A boltvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyári, mintás selyemjersey-k most húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg az üzletben.

Jelezte: továbbra is nagy választékban kaphatók a boltban kötőfonalak, hímzőcérnák és gobelinhez való osztott fonalak.

A Kossuth téri körforgalomnál, a Rossmann után található bolt hétfőtől péntekig 8.30-tól 17 óráig, szombaton 9-től 12 óráig tart nyitva.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)