Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két új tárlat nézhető meg holnaptól a Kohán Képtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2022. augusztus 17. 13:30
Két új tárlat nézhető meg holnaptól a Kohán Képtárban
Kohán György alföldi, paraszti ihletésű munkái mellett egy magángyűjtemény darabjait is kiállítják

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Két kiállítással nyitja ki újra kapuit a Kohán Képtár – tudtuk meg augusztus 17-én a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője elmondta: a Magyar Géniusz vándorkiállítás egy hónapon át volt látható a Kohán Képtárban, amelynek néprajzi gyűjteményi összeállítása még szeptember 18-ig lesz megtekinthető a kiállítóhelyen.

Hozzátette: a néprajzi tárlathoz kapcsolódva kérték fel Gyarmati Gabriella művészettörténészt, hogy rendezzen be egy kiállítást Kohán György alkotásaiból, konkrétan az alföldi, paraszti ihletésű munkáiból.

Kiemelte: öt évvel ezelőtt indították el a kezdeményezést, amelynek keretében magángyűjtemények bemutatására adnak lehetőséget, így holnaptól Szilágyi András művészeti író gyűjteményének darabjai is láthatók lesznek az időszaki kiállítótérben.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Gyarmati Gabriella aláhúzta: feladatuk, hogy Kohán György hagyatékát, az érdekességeit és különlegességeit bemutassák, hiszen a kollekciónak nagyon sokféle arca van.

Mint mondta, a hagyatékban számtalan témához találhatunk festményeket, grafikákat, az egyik ilyen a bemutatásra kerülő alföldi, paraszti témát feldolgozó műegyüttes.

Szilágyi Andrástól megtudtuk: közel 50 éve gyűjt képzőművészeti műtárgyakat. A holnap nyíló kiállításon sem csak egymás mellé rakott képeket fognak bemutatni, hanem az egyetemes magyar képzőművészet feldolgozásának is tekinthető.

Hangsúlyozta: a tárlat – amely 58 műből áll és három egységre van tagolva – bármelyik európai galériában megállná a helyét, a reprezentált alkotók is mind európai rangúak.

A művészeti író érdekességként elmondta, a tárlaton megtekinthető a háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, Fábri Zoltán egy képe is, aki a filmes és színházi munkái előtt – valamint után – festett is.

A tárlatokat augusztustól 18-tól tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)