Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megjelent Kovács István önéletrajzi könyve

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. augusztus 22. 17:00
Megjelent Kovács István önéletrajzi könyve
A szenior sportoló még legjobb verseit is összegyűjtötte benne

Kovács István, az Erkel Ferenc gimnázium egykori tanára 95 éves, de tavaly még indult versenyeken. Mivel egy másik könyve épp kiadásra vár, azt mondja, míg várakozott, összeállította az életét bemutató kötetet is, amely az alkotó szerint is jól sikerült. Pista bácsi rajongóinak sietniük kell, a város kedvenc sportolója ugyanis csak 300 darabot készíttetett az önéletrajzi kötetből. 

Kovács István

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az 1927-ben született Kovács István a Szentesi Gimnáziumban tanult, ahol megismerkedett az atlétikával, a szertornával, és a szentesi NB III.-as focicsapatban rúgta a bőrt. Testnevelő tanári diplomáját 1951-ben szerezte meg, majd Túrkevén kezdett el tanítani, aztán Gyulára került az Erkel Ferenc gimnáziumba. Itt 36 éven át tanított, tanítványaival megyei és országos sikereket is elértek. 1954-ben a magyar–finn atlétikai viadalon tagja volt a magyar válogatottnak.

– Az elmúlt évben írtam meg a gyulai sport 150 éves történetét. Ez még nincs kiadva, várhatóan jövőre lesz belőle egy 260 oldalas városi kiadvány képekkel és interjúkkal. Előttem ifjabb Christián László írt egy százéves áttekintést, abból is tájékozódtam, mert a felesége jóvoltából megkaptam az összefoglalót. A könyvhöz, amely 1870-től 2020-ig foglalja össze a gyulai sport eseményeit, legfontosabb személyeit, sok fontos helyi szereplővel készítettem interjút – fejtette ki lapunknak. 

Mivel kiderült, hogy a kiadványra egyelőre nincs forrás, Kovács Istvánnak maradt ideje, hogy írjon egy rövidebb kötetet, amely a saját életrajza. Ez 300 példányszámban jelent meg, a címe: A mozgás öröme, a testedzés tüze.

A szerző elmondta: habár kiadója nincs, mégis sokan támogatták könyve megjelenését. Egy kiadvány közel ezer forintba kerül, ő is ezen az áron adja tovább. 

– A születésemtől mostanáig áttekintettem a család történetét, a sporttal való kapcsolatomat, legjobb tanítványaimat, de arról is írok, hogyan kell egészségesen élni. Azt hiszem, a legfontosabb a testmozgás – ecsetelte. Mint mondta, nem fontos sportolni, a kerti munka is mozgás, ha tehetjük, mindennap egy órán át csináljunk valamit.

– Nekem is van egy kis kertem, ahol termelek paradicsomot, dinnyét és paprikát, vannak gyümölcsfák és szőlő is. Délelőtt és délután is egy órára kimegyek. Ez nálam bevált, és azt hiszem, mindenkinél működik.

A szenior sportoló szerint úgy kell élni, hogy mértékletesek maradunk: nem szabad elhízni, csak óvatosan enni és inni, hogy az ember egy bizonyos súlyt megtartson, ami számára egészséges. A harmadik fontos alappillér a mentalitás, hiszen kell az akaraterő ehhez az életmódhoz.

Elmondta, könyvében megemlíti azokat a pedagógusokat is, akiket nagyra becsült, és 25 fiatalkori versét is beletette a kötetbe. Azt is megosztotta velünk, hogy különösen a gyerekkorára emlékszik vissza szívesen.

– Szabadok voltunk, fára másztunk, magunktól tanultunk meg a halastóban úszni. Apám felfújt disznóhólyagot kötött a derekunkra, az tartott fenn minket a vízen. Azt hiszem, azok voltak a legjobb éveim.

Az örökifjú atléta azt is elmondta: tavaly még indult versenyen diszkoszvetésben és gerelyhajításban.

– Futni és ugrani már nem tudok, ám lehet, hogy idén is indulok versenyen, attól függ, hogy érzem majd magam – árulta el. 

Akik szeretnék megvásárolni a 120 oldalas, 55 képpel ellátott kiadványt, a +36-30/779-0962-os telefonszámon érhetik el Kovács Istvánt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)