Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 35 évvel ezelőtt hunyt el Scherer Ferenc

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2022. augusztus 13. 12:00
Időutazás Gyulán – 35 évvel ezelőtt hunyt el Scherer Ferenc
Évforduló

35 évvel ezelőtt, 1987. augusztus 31-én hunyt el Szegeden a gyulai születésű Scherer Ferenc (született 1889-ben) reáliskolai tanár, helytörténész, a „Gyula város története” című kétkötetes mű írója. Scherer Benedek fia. Középiskolát szülővárosában és Békéscsabán, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Történelem–földrajz szakos tanári diplomát kapott. Berlinben ösztöndíjjal fél évet töltött, majd tanított Makón és Baján. Hadapródként vonult be, majd tiszt-tanárként tanított a pécsi, soproni, nagykanizsai katonai reáliskolában. 1920-ban a Hadtörténelmi Levéltárba osztották be, majd 1921-ben nyugdíjazták. Nyugdíjazása után az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárúgyár Rt. főtisztviselője, tagja Gyula város képviselő-testületének. 1951-ig élt és dolgozott a városban, majd Gyöngyösre, 1978-ban pedig Szegedre költözött. Számos történeti és helytörténeti munkát írt, amelyek egy része a helyi lapokban jelent meg.

Forrás: wikimedia.org

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)