Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tornagyőzelemmel hangoltak az U14-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. augusztus 10. 13:00
Tornagyőzelemmel hangoltak az U14-es Amazonok
Három csapat versengett a korosztályos felkészülési tornán

Fotó: Gyulai Amazonok

Felkészülési tornát rendezett a Gyulai Amazonok csapata augusztus 6-án. A Grosics Akadémián megtartott kupán U14-es együttesek mérhették össze erejüket.

A hazai egyesület mellett a szegedi Szent Mihály FC és a nagyváradi A.C United Bihor vett részt a tornán, a felek a nagy hőség ellenére gólgazdag és fordulatos mérkőzéseket játszottak.

A Gyulai Amazonok együttese az első mérkőzésén 5-3-as eredménnyel győzték le a Szent Mihály FC csapatát, a folytatásban pedig a döntetlen is elég volt román riválisával szemben a tornagyőzelemhez. A felkészülési kupa második helyén az A.C United Bihor végzett, a Szent Mihály FC együttese pedig a harmadikként zárta a tornát.

A legjobb játékosnak járó elismerést Pribék Andrea vehette át, a legjobb kapus címet Kovács Viktoria (Nagyvárad) érdemelte ki teljesítményével, a gólkirálynő a szegedi Gyémánt Karina lett, a legjobb hazai játékosnak pedig Tóth Pannát választották.

Eredmények: Gyulai Amazonok–Szent Mihály FC 5-3, A. C. United Bihor–Gyulai Amazonok 4-4 és A. C. United Bihor–Szent Mihály FC 2-1.

– Hasznos tornát tudtunk szervezni, noha sajnos pénteken a 4. csapatnak meghívott Szolnok betegségek miatt lemondta a részvételt. Iramos, gólgazdag és kemény mérkőzéseket játszottunk, ennek köszönhetően sok mindent tudtunk gyakorolni. Célom, hogy az új lányokat minél hamarabb be tudjam építeni a csapatba, ehhez pedig rengeteg mérkőzésre lesz szükség. Jó úton haladunk, bízom a legjobbakban – értékelt Molnár Ágnes utánpótlás edző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)