Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dupla tárlattal zárult az idei Gyulai Nyári Művésztelep

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2022. augusztus 06. 13:00
Dupla tárlattal zárult az idei Gyulai Nyári Művésztelep
Ötvennegyedik alkalommal gyűltek össze a fürdővárosban a művésztelep alkotói

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Utcák és arcok címmel nyílt meg az 54. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítása augusztus 5-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A tárlattal egy időben megtekinthető a város és a művésztelep kapcsolatát bemutató fotókiállítás is. 

A művésztelep vezetője, Horváth Ildikó lapuknak elmondta: idén is rajzoltak modell után és külső helyszíneken. Hozzátette: a művésztelep idén egy hónap helyett csak kéthetes volt. 

– Az idei egy viszonylag rövid időszak volt, intenzívebb alkotói munkával. A két hét alatt összesen 20 művész fordult meg a telepen, az ő munkáik láthatók kiállítva. Jöttek hozzánk Rákoshegyről, Budapestről, de az ország egyéb pontjairól is érkeztek alkotók – fejtette ki.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Azt is elmondta, a fotódokumentációs kiállítás az elmúlt 54 évet öleli fel, a tárlatra Szakáll Ágnes képeiből válogattak.

– Alkotások, kiállítások, alkotók, külső helyszínek, csoportképek láthatók a képeken, amelyek bemutatják a művésztelep és a város kapcsolatát, melynek megerősítése folyamatos célunk. 

Gyarmati Gabriella művészettörténész a megnyitón kiemelte, az esemény minden évben kötelező program, melynek idei különlegessége a fotótárlat.

Kifejtette: bár a megalapítás idején más irányba haladtak az európai trendek, a látható valósághoz való kapcsolódás, természetelvűség mint irányvonal továbbra is összekapcsolják az alkotókat. Hozzáfűzte: a valóságot ma már másképp tudják megragadni és megmutatni, aminek háttérében az a fél évszázad áll, ami azóta eltelt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Horváth Ildikó köszönetet mondott minden résztvevőnek, szervezőnek és a városnak is azért, hogy a rendezvény létrejöhetett. 

A tárlat egy hónapon keresztül lesz látható a gyulai művelődési ház aulájában. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)