Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hazai pályán kezd a Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. augusztus 03. 09:00
Hazai pályán kezd a Gyulai Termál FC
A tavalyi ezüstérmes gárda a Nagyszénási SE együttesét fogadja augusztus 14-én

RADICS DÁVID MESTERHÁRMASSAL zárta a két csapat tavalyi szezonzáró találkozóját

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságán elkészítették a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság módosított 2022–2023-as sorsolását. A menetrend átszervezése azok után vált aktuálissá, hogy a Csabacsűd csapata bejelentette visszalépését – írja a BMSExtra.hu oldal. A Gyulai Termál FC csapata a Nagyszénás SE ellen kezdi meg a három körből, 27 mérkőzésből álló szezont.

Sajben Gábor vezetőedző korábban elmondta, a jelentősen átalakult kerettel rendelkező fürdővárosi együttes idén is a bajnokság első három csapatában szeretne végezni. Az elsősorban a fiatalokra építő gárda túl van a felkészülés lényegi részén, így kiváló állapotban várja a szezonkezdést.

Az együttes az első fordulóban a tavalyi szezon ötödik helyén végzett Nagyszénás SE ellen lép pályára. Utóbbi kerete is alaposan megváltozott, a Juhász Norbert irányította együttes azonban továbbra is a legjobb csapatok között szeretne végezni.

A gyulaiak vezetőedzője kifejtette, a tíz új emberrel formálódó gárda a nyitómérkőzésen is győzelemre törekszik, a második fordulóban pedig már igazi arcát szeretné megmutatni a szurkolóknak.

A mérkőzés augusztus 14-én 18 órakor kezdődik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)