Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Különleges poharakkal lett környezetbarátabb a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. július 02. 16:00
Különleges poharakkal lett környezetbarátabb a Gyulai Várfürdő
A fürdő régóta törekszik a zöldebb, fenntarthatóbb működésre

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Hosszú évek óta törekednek a Gyula Várfürdőben arra, hogy zöldebb, fenntarthatóbb módon működjenek. Ennek legújabb állomásaként új poharakat vezettek be, amelyek áráért a látogatók a következő alkalommal új poharat kaphatnak, de akár magukkal is vihetik szuvenírként. 

Kun Miklós ügyvezető kérdésünkre elmondta: régóta törekvés a helyi fürdőben, hogy a minél környezetkímélőbb működés. 

– Ma már kiviteli terveink vannak a termálvizek gáztartalmának hasznosítására, és jó ideje hőcserélőkkel vesszük le a termálvizek hőjét, ezzel is csökkentve a gázfelhasználásunkat. Jó ideje szelektív hulladékgyűjtés is zajlik a fürdőnk területén – hangsúlyozta. 

Elmondta: a műanyag szemét volumenének csökkentése érdekében most egy újabb fordulóponthoz érkeztek. Az egyszer használatos műanyag poharak helyett a vendégek már a Gyulai Várfürdő logójával ellátott, többször használható poharakat kapnak.

– Egyelőre csak az AquaPalotában vezettük be az új poharakat, amelyeket, a fesztiválok rendszeréhez hasonlóan, a vendégek megvásárolnak, és vagy visszaadják, ekkor egy újra felhasználható zsetont kapnak érte, vagy elviszik szuvenírként.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)