Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A szakma is elismeri a 48-as Clubról szóló filmet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2022. június 29. 16:57
A szakma is elismeri a 48-as Clubról szóló filmet
A Viharsarki rock and roll is bekerült a Bujtor István Filmfesztivál versenyfilmjei közé

A Viharsarki rock and roll – a 48-as Club története című dokumentumfilm is bekerült a 13. alkalommal meghirdetett Bujtor István Filmfesztivál versenyfilmjei közé. A filmmustrát idén is Balatonszemesen tartják augusztus 18. és 21. között.

A filmet gyulán Nagy sikerrel mutatták be a nézőknek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A filmfesztiválra 147 alkotás pályázott, amelyek közül 104 került be a versenyprogramba. A gyulai klub történetét feldolgozó dokumentumfilm a vetítési programban is helyet kapott, így a fesztivál látogatói is megtekinthetik a Latinovits Zoltán Művelődési Ház Bujtor és Latinovits Termében.

Bimbó Lajos, a film rendezője elmondta, már a versenybe kerülés is felér egy díjjal, hiszen, látva a mezőnyt, idén is rendkívül erős versenyprogram gyűlt össze.

– Ez a siker rendkívüli mértékben fel is értékelődik, hiszen biztosan mondhatom, hogy ez az egyetlen olyan film, amely „negatív” költségvetésből készült, ugyanis saját magunk, alkotók raktuk bele a pénzünket, a szereplők pedig csupán a klub iránti tiszteletből és szeretetből vállalták a forgatással járó munkát. A szervezők meghívtak minket a vörös szőnyeges megnyitóra, ahol lehetőség lesz szakemberekkel átbeszélni a filmet, így mi biztosan ott leszünk – tette hozzá.

A 48-as emlékfilm a dokumentumfilmek kategóriájában verseng majd a fődíjért, a mezőnyben olyan ellenfelekkel kell felvennie a versenyt, amelyeket az MTVA, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem jegyez. A filmszemle erejét jól jellemzi, hogy rendezők között olyan neveket találunk, mint Hadas Krisztina vagy Herendi Gábor.

Bimbó Lajos jelenleg egy videoklip forgatását készíti elő, egy-két héten belül pedig elkezdődnek az Út a múltba – Dénesmajor történet című dokumentumfilm forgatási munkálatai.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)