Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Diplomaosztót tartott a Gál Ferenc Egyetem

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. június 24. 15:45
Diplomaosztót tartott a Gál Ferenc Egyetem
Az eseményen elismeréseket is átadtak

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tanévzáró és diplomaátadó ünnepséget rendezett a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara június 24-én a Nádi Boldogasszony-plébániatemplomban.  

A helyszínen megtudtuk: az idei végzősök közül huszonnégyen vettek részt az eseményen, az ápolás- és betegellátás, valamint egészségügyi szervező alapszakokról. Az elmúlt években – a koronavírus-járvány miatt – kimaradt két hasonló ünnepség, amelyen százhuszonhét diák kapta volna meg diplomáját, az ünnepségen közülük is megjelentek huszonketten.  

Az esemény Kovács Péter esperesplébános megnyitójával kezdődött, aki arról beszélt, hogy hit, remény és hivatástudat kell ahhoz, hogy az ember a szakmáját méltóképpen teljesíteni tudja.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte: már a nyolcvanas években, a megyei kórházban dolgozva megszületett annak ötlete, hogy az egészségügy tudományát egy helyi felsőoktatási intézményben adják tovább a diákoknak. 

Takács Árpád kormánymegbízott ünnepi gondolataiban kitért arra, hogy minden egyénnek fontos szerepe lehet abban a rendszerben, amelyikben dolgozik és senkinek sem szabad a saját maga szerepét alábecsülnie. 

Gyula város nevében Görgényi Ernő gratulált a friss diplomásoknak.

– Aki diplomás, annak van esélye, hogy értelmiségi legyen, aki értelmiségi, nagyon jól tudja, hogy egy kulturális érték léte vagy nem léte sosem politikai kontextus függvénye, sosem a politika mondja meg, hogy mi érték és mi nem az – fogalmazott a városvezető, aki azt is mondta, hogy a keleti típusú kommunista eltörléskultúra évtizedes erőfeszítése ellenére ma például Vass Albertet széles körben tiszteljük.

A polgármester útravalóul egy Lev Tolsztoj idézetet ajánlott a végzős hallgatók figyelmébe: az ember élete csak akkor értelmes, ha szolgálatnak fogja fel.

– Önök, akik a szociális széfárban, az egészségügyben, vagy az egészségturizmusban kívánják megtalálni boldogulásukat, a szolgálatnak egy rendkívül szép módját választották. Eldöntötték, hogy annak szentelik életüket, azoknak fognak segíteni, akik valamiben szükséget szenvednek el – mondta Görgényi Ernő, majd hozzátette: Gyulán, Békés megye egészségügyi és turisztikai központjában szükség van önökre.

Végezetül arról beszélt, hogy Gyula egy polgári város, s a polgári erények legszebbike a szociális érzékenység. A Gál Ferenc Egyetem olyan képzéseket kínál Gyulán, amelyek különösen illenek városunk adottságaihoz és szellemiségéhez.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A pandémia alatt az intézmény oktatói is több tudományos munkában vettek részt. Ennek elismeréseként a folytatásban dr. Párduczné dr. Szöllőssi Andrea és dr. Sándor Zita főiskolai docensi kapott elismerést, ugyanis mindketten doktori fokozatot szereztek az elmúlt időszakban. Ezek után újabb két elismerés következett: kiváló oktató címet kapott dr. Homoki Andrea és gyulai felsőoktatásért elismerést prof. dr. Várkonyi Tibor.

A folytatásban Simon Katalin ápoló szakos hallgató búcsúzott a végzősöktől, majd a frissdiplomások nevében Földesi Alexandra mondta el búcsúgondolatait. Az esemény az esküszöveg elmondásával és a diplomák átadásával folytatódott. Ezek után a Nyugdíjas Akadémia örökifjú diákjai vehették át okleveleiket. 

A program végén a Gál Ferenc Egyetem és a Gyulai Tankerületi Központ együttműködési megállapodást írt alá a szorosabb, egymást segítő közös munka megpecsételésére.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)