szák judit
Megszólal az ébresztő, megpróbálsz álomország puha és finom felhői közül előmászni, majd mikor észre térsz, rájössz, hogy nem is a te ébresztőd volt, hanem a szomszédé. Na mindegy, ha már úgyis felébredtél, előveszed a telefont, persze csak, hogy kikapcsold az 500 előre bekapcsolt szundit, és elkezded felfedezni a Facebook hírfolyamát.
Mivel a facebook azonnal beszippantott, elfelejtetted kikapcsolni az ébresztőt, ezért amikor 6:50-kor megszólal, eldobod a telefont, megátkozod Steve Jobs nevét és az összes szentet felsorolod, akiket a Biblia említ. Amikor szépen lassan elkezd a vérnyomásod a normális felé közelíteni, megnyugszol és elhatározod, hogy még ezt a cikket elolvasod, utána felkelsz és induljon a nap. Persze 20 perc múlva arra eszmélsz, hogy 10 perce fel kellett volna kelned, már készen kellene legyen a kávé, bepakolva az ebéd a tatyiba. Kimászol az ágyból, kócos és elgyötört testedet elvonszolod a fürdőszobáig, ahol emberi kinézetet varázsolsz, hogy a kollégák ne ijedjenek meg tőled. Vidámnak tűnő arccal visszaoldalogsz a gardróbszekrény elé és tanácstalanul, bűntudattal telve, -hiszen tudod, hogy nincs igazad, és egyébként is az afrikai gyerekeknek ennyi sincs-, megállapítod, hogy egy normális rongyod sincs. Végül csak kiválasztasz egy szürke szettet, ami illik a hangulatodhoz és a kint zuhogó tavaszi esőhöz. Kitotyogsz a félig felhúzott nadrágodban a konyhába. Kapszula, tej, cukor és már hallod is az édes zümmögést, megcsap a kávé illata, úgy érzed, hogy ez is egy jó nap lesz.
Elindulsz munkába, az utca végén azt veszed észre, hogy túl kevés a cucc a táskában. Vissza kettő, nagy gáz, mert már késésben vagy, keresztülrohansz a házon, kirántod a hűtő ajtaját, kikapod az ebédedet, és boldogan indulsz vissza a kocsihoz ... ahol rájössz, hogy nem zártad be az ajtót. Veszel egy nagy levegőt, elbúcsúzol egy pillanat alatt a gondolattól, hogy ma időben beérsz, elindulsz vissza. Bezárod az ajtót, kétszer megnézed, hogy tuti bezártad, beülsz a kocsiba, és az eddig történtek ellenére bizakodóan és reménnyekkel telve végre elindulsz. Szól a zene a rádióban, halkan dúdolgatsz, közben igyekszel is, hiszen késésben vagy, de azért odafigyelsz, hogy a mutató ne szaladjon meg nagyon. Felfigyelsz egy kis öregasszonyra biciklivel, aki gyalogátkelőtő kissé hátrébb áll és nézelődik, már négy autót „elengedve”. Bár óvatosan közelíted meg, hiszen bármi megtörténhet, bízol benne, hogy nem lép le ... oda a bizalom, a néni fénysebességgel megindul, te fékezel és paff! A táskád, amiben immár az ebéd is benne van, kamikaze módjára előre vetődik; repülnek a telefonok, a határidőnapló és belőle az összes post-it, a kaja és az a pár doksi, amit reggel beletettél. Na ekkor már elhagyja ajkaidat egy pár nem igazán nőies felkiáltás, melyek főszereplője a szuicid hajlamú öregasszony. Tudod, hogy azokat a padlóról majd a melóhelyen tudod felszedni, közben reménykedsz, hogy senki sem akar most felhívni. A telefon persze azonnal csörögni, kezd, majd rákezdi a másik is, és tudod, hogy ez a nap már el van cseszve, pedig még 8 óra sincs!
