Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 20 éves „lámpástalálkozó”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • MAGAZIN • 2022. június 11. 16:00
20 éves „lámpástalálkozó”
Osztálytalálkozót tartottak a Tessedik Sámuel Főiskola egykori hallgatói

Fotó: Oláh Szabolcs

Sok osztálytalálkozót tartanak szerte régiónkban, de igen keveset hallani a diplomázást követő, többdekádos eseményről Békés megyében. Egyszerű az ok, hiszen a környéki városainkban zajló felsőoktatás ma is még csak „tinédzsercipőben” jár. Kivételt képez ez alól a békéscsabai tanítóképző története, amely 1986-tól egyedülállóként képezte az értelmiségieket Békésben. A másfél évtizedig működő, nívós intézmény egyik utolsó évfolyama 2002-ben szerzett diplomát tanítóként – Gárdonyi tollából: „lámpásként”. Az akkor végzős pedagógusok idén ülték 20 éves találkozójukat.

A tanulmányaikat 1998-ban kezdő hallgatók megtapasztalták, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Főiskolára jelentkeztek, a Körös Főiskolára jártak, majd a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Karának nappali tagozatán végeztek – ugyanabban az épületben. Természetesen a tanítók a négy esztendő alatt ennél sokkal több mindent éltek át, a tudásszerzésen túl megannyi vizsgakaland, karakteres oktató, fősulis buli, barátság és flört színesítette életük eme jelentős szakaszát.

Mindezek felidézése Gyulán történt, ugyanis két helyi pedagógus, Szabó Anikó és Baracsi István vette kezébe a szervezést. Előzetesen kiderült, az évfolyam igencsak szétszóródott az országban-világban, így nem kis teljesítmény, hogy az egykori csapat mintegy fele gyűlt össze élménycserére. Javarészt Békés megyeiek, de érkeztek azon túlról és a fővárosból is. A viszontlátás örömének köszönhetően csaknem 10 órán át tartó összejövetelen kiderült: akkor a csapat jó része csupán egy humán diplomáért jelentkezett a felsőoktatási intézménybe, jelenleg legtöbbjük mégis – ha nem is pont tanítóként – az áldozatos pedagógushivatást gyakorolja.

A képen a következők láthatók: Felső sor (balról jobbra): Szarka Anita, Zsótér Brigitta, Kára Péter, Oravecz Dóra, Abordán Szilvia, Kötél Mónika, Biri Tünde, Kukoveczné Nánai Olga, Borsiné Sódar Zsuzsanna, Lukácsné Gillich Annamária, Kurucz Márta, Zipszer-Kiss Orsolya, Muka-Márkus Krisztina, Nagy Gábor, Kókai Emőke, Gionné Kertész Julianna, Lászlóné Molnár Ágnes, Gion Márton, Nagyné Lestyán Éva, Nagy István, Gyuriczáné Molnár Éva, Vámos Mónika. Alsó sor (balról jobbra): Baracsi István, Bárdos Éva, Szabó Anikó, Hegyesi László, Oláh Szabolcs.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)