Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Barangolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2022. június 10. 10:00
Barangolások
A Gyulai Alkotók Baráti Körének nyílt kiállítása a művelődési házban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Barangolások címmel nyílt kiállítása a Gyulai Alkotók Baráti Körének június 9-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban.  

A tárlaton Borbély Mária, Keresztesi Franciska, Papp Mária, Patkás Irén és Bende Imre mintegy negyven alkotása látható.

A baráti kör 2014 októberében alakult. Tagjai többféle stílusban alkotnak, ami közös bennük: a színek szeretete. Több egyéni és közös kiállításuk volt már, többek között Békéscsabán, Szolnokon, Hévízen, Kecskeméten és Kovásznán.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A megnyitón elhangzott: a művelődési házban bemutatott festmények jó része alkotótáborokban és szakköri foglalkozásokon készült, található köztük akt, tájkép, portré és absztrakt kép is. Vannak, amelyeket a palicsi, a zákinthoszi vagy a montenegrói emlékek ihlettek, és akadnak, amelyeket egy-egy jellegzetes gyulai vagy sarkadi utcarészlet.

Keresztesi Franciska az eseményen úgy fogalmazott: képeiken a pillanatot próbálják megragadni, amely mindig más és mindig érdekes.

A megnyitón Király Dominik működött közre. A tárlat augusztus 3-ig látható.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)