Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fórum

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2022. április 23. 13:38
Fórum
30 éve írtuk

1992. április 17.

A Magyar Demokrata Fórum gyulai szervezete nyílt fórumra várta az érdeklődőket az elmúlt hét csütörtök estéjére a Jókai Művelődési Házba. A meghívott előadó Zétényi Zsolt volt, akinek a neve immár összeforrott az úgynevezett elévülési törvénnyel. (Mint köztudott, a Parlament által elfogadott törvényt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, így az nem léphetett hatályba.) Marka István országgyűlési képviselő mint házigazda köszöntötte a művelődési ház nagytermét megtöltő érdeklődőket, s kérte, hogy egyperces néma felállással adózzanak a jelenlevők az egy évvel ezelőtt elhunyt Csengey Dénes emlékének. Rövid bevezetőjében meggyőződését fejezte ki: az Alkotmánybíróság döntése ellenére a törvénnyel, s annak szülőatyjának – Zétényi Zsoltnak – nevével néhány év múlva találkozhatunk a legújabb kori történelmünkről írt könyvek lapjain. Zétényi Zsolt arra vállalkozott előadásában, hogy felvázolja, miként születelt meg a törvény, s az ominózus döntés után milyen jogalkotási munkálatok folynak jelenleg (…)

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)