Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kommunizmus groteszk eszméje ellen rendszeresen fellépő Stefka legutóbbi, 2021-ben forgatott tragikus története egy rendkívül ellentmondásos, kétes megítélésű kommunista politikusról, újságíróról szól, aki a Tanácsköztársaság idején hadügyi népbiztoshelyettes és közoktatásügyi népbiztos, a kommün terrorszervezetének vezetője, a Lenin-fiúk legfőbb parancsnoka volt. A filmben Szamuelyt Resetár Dávid játszotta rendkívül hitelt érdemlően, külsőleg is hasonlítva az eredeti alakra. 54 perces passiója során egy polgári világból érkező érzelmes emberből egy megrögzötten hatalomvágyó, paranoiás nihilista lett. A történet fő kérdése tehát: hogyan vált az idealista ifjú, nagyváradi újságíróból egy pokolian agitatív, kegyetlen, bolsevik fanatikus, a vörösterror fő végrehajtója? Sorsán keresztül feltárulnak a kommün 133 napjának fontosabb történései: 1919. március 21. és augusztus 1. között.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A forgatókönyvírónak, Csurka Dórának (a Magyar Fórum Könyvek szerzője, dramaturg) gratulálok, hiszen pörgős és érzelmes párbeszédeket vitt papírra, Holicska Ádám (technikai rendező) és Huth Gergely pedig rendezőkként segítettek abban, hogy az operatőr, Győri Márk hatásos kameraállásokból eleveníthesse meg a feszültségkeltő jeleneteket (pl. apa és fia Dunába lövetése, vidéki kulákakasztások, halottak mellkastaposása, lázálmos tekintet a fogolytábori tífuszban vergődve, férj és feleség heves vitája).
Szilágyi Jolán szerepére – ahogyan Stefka fogalmazott – egy szép nő kellett, hiszen ellenpontot jelentett a kegyetlen, lojalitását vesztette férjjel szemben. A mindössze 27 éves Réti Nóra tökéletesen megfelelt erre a feladatra. A nagybányai művésztelep ígéretes tehetsége 1917 és 1919 között Kernstok Károly és Rippl-Rónai József szabadiskolájában tanult. 1918-ban Bíró Mihállyal megalakította a grafikusművészek szakszervezetét. Az sem véletlen, hogy a Tanácsköztársaság alatt a Művelődési Népbiztosság titkára volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kun Béla karakterét a kezdetben Marosvásárhelyen színészkedő, majd az SZFE művésztanárává váló Sorbán Csaba tette feledhetetlenné: hideg, érzelemmentes, sejtelmesen, féloldalasan mosolygó antihőst alakított. A 133 napig tartó uralom alatt, a vörösterror idején statáriális eljárással legalább 590 személyt végeztek ki. Számomra külön felháborító, hogy üldözte az értelmiséget, az áldozatok között 200 pedagógus és 34 zsidó burzsuj is volt. A vörösterrornak is nagy szerepe volt a proletárdiktatúra bukásában. Hatására a vidéki lakosság szinte teljes egésze és Budapest polgári rétegeinek nagy része elfordult a Tanácsköztársaságtól. Kunból hiányzott a hosszú távú tervezés, oly türelmetlenül tört az azonnali eredményekre, hogy még mentorán, Leninen (akitől millió dolláros támogatást kapott) is túl akart tenni. Fentebb említett tények hosszabb-rövidebb kontextusban mind elhangzanak a filmben, amely a közösségi médiában ingyenesen megtekinthető (A halál népbiztosa).
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A film levetítése előtt Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket és tartott néhány perces áttekintést az első világháború kirobbanásának okairól, körülményeiről. Legérdekesebb mondataiban a gyulai eseményeket emlegette fel, történetesen, hogy sok arisztokrata Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának napján még emelt fővel korzózott a Béke sugárút előkelő szállója előtt. Egy hónap múlva pedig a szépreményű fiatalok már a sorozási behívójukat kapták a galíciai frontra. Különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan politikust, aki a következőket mondja, sosem szabad a hatalom közelébe engedni: „Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel, ha ennek szükségessége merülne fel.” Szamuely mondta mindezt, s nem hazudott. A vele egy véleményen lévőkkel terrorkülönítményt állított fel. A „Lenin-fiúk” olyan terrorcsoport volt, amely gyakran működött együtt a Cserny József vezette másik terrorbrigáddal, a Vörös Őrséggel. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300–600 közé teszik különféle források.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nyilvánvaló volt, hogy a proletárdiktatúra bukása után a szélsőbalt számoltatják el, így a legfőbb vezetőknek menekülniük kellett. Szamuely Franz Krause (Fodor Ferenc) névre kiállított ukrán útlevéllel az osztrák határ felé próbálkozott egy Strohschneider nevű közismert embercsempész segítségével. Elkapták, az őrsön golyót repített a bordái közé, öngyilkos lett. Földi maradványait Savanyúkútra szállították, ahol a temető árkába temették a helyi izraelita közösség tiltakozása miatt – megjegyzem maga Szamuely is zsidó származású volt, furcsa lett volna, ha megéli a második világháborút. Szilágyi Jolán megélte, de nem idehaza. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztrián keresztül Olaszországba emigrált. Többéves kalandos külföldi tanulmányutat követően 1948-ban tért vissza Magyarországra. 1955-ig az Új Világ című lapnak rajzolt és írt művészeti cikkeket, s élete végéig próbálta gondozni férje szellemi hagyatékát, igyekezett őt a nép hősének beállítani.
Szamuely azonban nem hős, sőt! „A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!” – mondta Győrben 1919. április 20-án. Aki ilyet mond, aki efféle ideákat követ, az menthetetlenül elveszett, az csupán a „halál népbiztosa”, annak nincs helye a magyar történelem dicsőséges lapjain.
