Súr Enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Meg lehet-e enni a befőzni való paradicsomot, ki kell-e venni a műanyag cserépből a palántát ültetés előtt – sorolta a minap egy piaci árus azokat a kérdéseket, amelyeket a vásárlók tesznek fel neki.
Úgy tűnik, vidék ide vagy oda, egyre kevesebben értenek a kertműveléshez, a töredékét sem birtokoljuk annak a tudásnak, ami a korábbi generációknak a kisujjában volt. Pedig nem is olyan régen, a rendszerváltás környékén még jóformán mindenkinek volt hobbikertje.
Ahogy sokan mások, hétvégenként mi is felkerekedtünk, bepakoltuk a Wartburgba a kapát, kaszát, és kipöfögtünk az Eleki útra. Privát édenkert: szilva, barack, meggy, naspolya és cseresznye; zeller, petrezselyem és répa, borsó és zöldbab, málna, ribizli és pöszméte. Zöldellt, zümmögött, kelepelt a Paradicsom.
Kalákában dolgozott a család, volt, aki gyümölcsöt szedett, volt, aki kapált. Kaszálni csak apukámnak lehetett, a kasza a veszélyes szerszámok közé tartozott. Gyerekként általában untuk a dolgot, a kerti munkát, előfordult, hogy megdobáltuk egymást a cefrébe szánt szilvával, vagy gyümölcsszüret helyett a szomszéd kecskéivel voltunk elfoglalva. A pupillájuk fekete csík, feltámaszkodtak a kerítésre, hogy zöldet kuncsorogjanak.
Miután eladtuk a kertet, a földdel vált egyenlővé, és a többi kert is a környékén. A hobbigazdálkodás kiment a divatból.
Jó lett volna valamit megőrizni az eltűnt Paradicsomokból, ha másért nem is, hogy ne kérdezzünk sületlenségeket az árusoktól.
