Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Apám óriás lesz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2022. május 07. 13:00
Apám óriás lesz
Haász János novelláskötetét mutatták be a városi könyvtárban

dézsi jánoskiss lászló és haász jános

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az Apám óriás lesz című novelláskötetet mutatták be május 6-án a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A megjelenteket Dézsi János, a bibliotéka igazgatója köszöntötte, majd a szerzővel, Haász Jánossal, Kiss László író, tanár beszélgetett.

A kötet huszonkét rövidprózát tartalmaz, amelyek külön is megállják a helyüket, de mégis összeállnak egy történetté, a főszereplő pedig egy „gyerekhangon beszélő felnőtt”. Az írásokban hangsúlyos az apaszerep, illetve az apához fűződő viszony.

Haász János elmondta: az írások kiindulópontja valós, illetve vannak benne életrajzi elemek, de a történet és a karakterek nagyrésze kitalált, néhány több olyan ember „összegyúrása”, akiket valóban ismert a szerző.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Hozzátette: régebben is írt már prózákat, de ezek „elszigetelt” történetek voltak, viszont ezekben is feltűnt már az apaszerep, ez az irány pedig tetszett neki. Fontosnak nevezte a tényt, hogy gyerekverseket is ír, hiszen ez is segített neki abban, hogy így megírhassa a könyvet.

A kötetben a városnevek egy része is kitalált, így Gyula Körösvárként, Békéscsaba Tótvárosként jelenik meg. Utóbbit Grecsó Krisztiántól „kölcsönözte”, mert megtetszett neki a név, a Körösvár elnevezés pedig azt erősíti, hogy fikcióról van szó.

Az este folyamán kiderült, hogy Haász János fiatalon veszítette el az édesapját, de mint mondta, nem terápiás céllal írta meg a kötetet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)