Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kónya Ferenc János tiszteletére avattak emléktáblát a gyulai horgászok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. május 06. 10:27
Kónya Ferenc János tiszteletére avattak emléktáblát a gyulai horgászok
11 évig volt a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesületének az elnöke

Fotó: Gyulai Dolgozók Horgász Egyesülete

Horgászversenyt és emléktábla-avatást tartott volt elnöke, az egy éve elhunyt Kónya Ferenc János tiszteletére a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesületének a vezetősége az elmúlt hetekben a Téglagyári 6-os tavon. 

Földiné Irimás Ildikó, az egyesület gazdaságvezetője lapunknak kiemelte: Kónya Ferenc János nagyon fontos tagja volt  a közösségüknek. 

– Hivatalos halőr volt, sokat dolgozott: telepítette a halakat, vágta a füvet a tó körül, és lelkesen szervezte a horgászversenyeket. Úgy gondoltuk, ez a legkevesebb, amit megérdemel – mondta, kiemelve, hogy Kónya Ferenc János 11 évig volt a csapat elnöke, akit mindenki szeretett és becsült a társaságban. 

Az eseményen az ismerősök és barátok koszorút helyeztek el az emléktáblánál, majd horgászversenyt tartottak. A program közös ebéddel zárult. 

Fotó: Gyulai Dolgozók Horgász Egyesülete

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)