Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átvette a mandátumát Kovács József

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. április 20. 13:05
Átvette a mandátumát Kovács József
Az országgyűlési képviselő szerint folytatni kell a vidék fejlesztését

kovács józsef

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Átvette a mandátumát Kovács József országgyűlési képviselő április 20-án a polgármesteri hivatal dísztermében.

Az ünnepségen elsőként Magyar György, a választókerületi választási bizottság elnöke adott tájékoztatót. Mint mondta, a választási bizottság kilenc ülést tartott az elmúlt két és fél hónapban, amelyeken huszonegy döntést hoztak: hét alkalommal hoztak határozatot a jelöltek nyilvántartásba vételéről, négy esetben szabtak ki bírságot a vissza nem vitt ajánlóívek miatt, valamint elbíráltak három kifogást.

Hozzátette: a Békés megyei 3. számú választókerületben összesen 44 757 fő adta le szavazatát április 3-án, ami 66,4 százalékos részvételt jelent. A szavazatok 98,8 százaléka bizonyult érvényesnek.

Kiemelte: a legtöbb érvényes szavazatot, összesen 24 623-at, Kovács József, a Fidesz–KDNP jelöltje kapta, ez a voksok 55,4 százaléka volt.

magyar györgy adta át a megbízólevelet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az összegzés után Magyar György adta át a megbízólevelet Kovács Józsefnek.

Az országgyűlési képviselő megköszönte a munkáját mindenkinek, aki valamilyen formában segítette kampányát. Úgy fogalmazott, hogy a választási előkészületek egyre bonyolultabbak, hosszabbak, ezáltal az elvégzendő munka is egyre több.

A képviselő köszönetet mondott a körzetben induló többi, összesen hat jelöltnek is, akik végig tisztességesen kampányoltak. Mint mondta, hangnemében és minden egyéb vonatkozásában is elfogadható kampány van mindenki mögött.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: a következő négy évben is az lesz a feladata, hogy a legjobb tudása szerint képviselje azt a húsz települést, amely a választókerületben található. Fontosnak tartja a vidék további fejlesztését, hogy jó legyen itt élni, és ne vándoroljanak el a fiatalok, ehhez megfelelő családpolitika is kell.

A köszöntő után Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Karakas Anikó, Vésztő város polgármestere, valamint Pintér Magdolna, Sarkad város jegyzője nyújtottak át ajándékot a képviselőnek, majd állófogadásra invitálták a jelenlévőket.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)