Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát állítottak Deli Lászlónak és Sándor Pálnénak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. április 14. 15:45
Emléktáblát állítottak Deli Lászlónak és Sándor Pálnénak
A főorvos és főnővér ikonikus alakjai voltak a kardiológiai osztálynak

márk lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Emléktáblát avattak Deli László főorvosnak és Sándor Pálné főnővérnek április 14-én a Pándy Kálmán tagkórház kardiológiai osztályán.

Deli László nevéhez fűződik a szervezett kardiológiai ellátás létrehozása Békés megyében, 1967 és 1996 között ő vezette az osztályt. Sándor Pálné Eliz nővér 1967 és 1986 között volt a kardiológiai osztály főnővére.

Elsőként Márk László kardiológus, osztályvezető köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: Deli László és Sándor Pálné ikonikus alakjai a kórháznak, akiket a fiatalabbak már csak elbeszélésekből ismernek, de csak jót hallhattak róluk.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Felidézte: Eliz nővért – vagy, ahogy ők hívták, Elizkét – a belgyógyászati gyakorlata alatt ismerte meg. Mint mondta, szigorú, de barátságos és rendkívül rendszerető volt. Hozzátette, hogy Deli Lászlót már korábbról ismerte látásból, majd 1980-tól dolgoztak együtt, összesen 16 évig. Az orvost ugyancsak szigorúnak, de melegszívűnek írta le.

Aláhúzta: a táblákat Csőke Péter kőfaragó és Szőke Sándor szobrász készítették el, a szükséges összeget pedig a Szívdobbanás Alapítvány biztosította.

Kovács József országgyűlési képviselő, a Pándy Kálmán tagkórház egykori főigazgató főorvosa elmondta: 1975-ig két belgyógyászati osztály látta el Békés megyét, abban az évben indult el a 3-as belgyógyászati osztály.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: az utódok méltán folytatják a Deli László és Sándor Pálné által elkezdett munkát, az emléktáblák pedig megerősítik az emlékezetüket.

Becsei László főigazgató főorvos arról beszélt, hogy Deli László 29 éven keresztül vezette az osztályt, valamint kiemelte, hogy rengeteget tett a kardiológiáért, hiszen nem csupán megyei szakmai felügyelő volt, hanem tagja volt a Magyar Kardiológiai Társaságnak is.

Az ünnepség végén a Márk László és Becsei László leplezték le a táblákat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)