A Válótársas címen futó, 70 perces rögtönzésfolyam közben végig azt éreztem, hogy nem tudom koordinálni a nonverbális kommunikációmat. Hol széles vigyorral, hol pedig remegő szemhéjjal, kínosan fülemet, orromat vakarva szemléltem a mediátorok által koordinált történéseket, amelyek tűpontosan és kíméletlenül mutatták meg egy párkapcsolat dinamikáját. A sokoldalú Pokorny Lia és Schmied Zoltán színművészek improvizált és irányított jeleneteken keresztül mutattak példákat arra, hogy egy párkapcsolatban bármi megtörténhet a házasságkötés boldogító „Igen!” szavától a „Kicsinállak!” lelket összerezzentő provokációjáig.
A mediáció lényege az egyes esetekben, hogy megmutassa, mikor merre érdemes tovább indulni: van-e kiút az együttlét hullámvölgyeiből? A szórakoztató és rendkívül elgondolkodtató előadás tehát alapvetően párkapcsolatokban elforduló helyzetekről és azok megoldásairól szólt. Legsúlyosabb mondanivalója a válási folyamat buktatóit taglalta: egyáltalán ki veszi észre, hogy (nagy) baj van, mikor és ki mondja el először, mennyire vagyunk lojálisak a másik féllel szemben, ha a szerelem kihűlt. Legnagyobb probléma természetesen, ha már egy vagy több gyermek is született az egykor rózsás és felhőtlen sorsközösségvállalásból. Hogyan lehet okosan kezelni a kicsik lelkét, hogy a legkevésbé sérüljenek, vannak-e ennyire okosak maguk a felnőttek?
Rengeteget hallottuk már, hogy a párkapcsolat veszélyes üzem. Mindenki vígan éldegél, amíg nem a sajátját kell rendbe tennie, ha csak távolról szemléli a másét, vagy fotelből, illetve munkahelyi éjszakákból a magáét. Bátrak vagyunk a saját munkaterületünkön, de elesettek, amikor együtt félünk az elkerülhetetlentől, amikor ki kell mondani: vége! Mert tény, a másik fél is fél. Nincs elő- vagy felkészítő tanfolyam, szimulációs gyakorlatsorozat, nem fog senki előre mentorálni, nem kapunk sem pszichológiai, sem katonai kiképzést, hogyan kell vitázni, veszekedni, megbocsátani, megköszönni, elengedni. A mediátor is csak abban tud segíteni, hogy rávilágít a félreértések, konfliktusok, kimondott és ki nem mondott ellentétek természetére, amelyeket csak a legbátrabbak mernek felvállalni egy párterápia keretében, amikor közösen bújnak elő a reflektorfénybe a problémákat eddig eltakaró függönyük mögül.
A két zseniális színészen keresztül rendkívül jól megformált, hiteles és elgondolkodtató példákat láttunk a hétköznapjainkból, a mindennapi életünkből, amelyek segíthetnek elkerülni, de legalább oldani az együttélés buktatóit. Előállhat az a helyzet, amikor két, valamikor egymásba bolondult ember már csak az ügyvédek vagy a mediátorok jelenlétében képes beszélni egymással vagy éppen csak közvetítővel készek véglegesen pontot tenni a kapcsolatuk, házasságuk végére. Kirívó példa, amikor a még együtt lakó felek kicsinyes módon osztják fel egymás között a személyes tereket, mondjuk ragasztószalaggal vagy neadjisten fűrésszel…
Bár a téma komolysága drámajátékot ígért, nem éreztem úgy, hogy ebből tragédia, mintsem egy jó szatíra született, hiszen a párkapcsolati problémák oldására az egyik elengedhetetlen eszköz a humor. Számos félreértés elkerülhető lenne interaktivitással, kommunikációval, egyszerűbben szólva, ha mindenki visszaemlékezne a legalapvetőbb matematikai axiómára, miszerint két (lélek)pont között a legrövidebb út – bármilyen rögös is az néha – továbbra is az…egye…ööö…a mosoly. Aki ezt megérti, annak van esélye elkerülni ezt a kínos játékot, amelyben nincs jó dobás.