Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tornagyőzelmet arattak az NB II.-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. március 19. 15:00
Tornagyőzelmet arattak az NB II.-es Amazonok
Szűcs Beatrix a legjobb kapusnak járó elismerést is átvehette

Nívós futsaltornán vett részt a Gyulai Amazonok NB II.-es együttese Gyomaendrődön, ahol első alkalommal rendezték meg a Focivilág Kupát. A hatcsapatos versengésen Molnár Zoltánné csapata a dévaványai, szegedi, békéscsabai, üllési és jászberényi alakulatokkal nézett szembe.

kupagyőzelemmel hangoltak a bajnokságra az nb ii.-es amazonok

Fotó: Gyulai Amazonok

A gyulai lányok a nap elejét kissé álmosan kezdték, az Üllés SE elleni 3-1-es győzelem azonban erőt adhatott a folytatásra. A második találkozón 2-1 arányban ugyan alul maradtak a Jászberény ellen, de a következő három mérkőzést megnyerve az első helyen zárták a tornát. Az egész napos rendezvényen rengeteg fiatal kapott játéklehetőséget a gyulaiak oldalán, így legfiatalabb együttesként végeztek magabiztosan az élen.

A nap végén díjazták a legjobban teljesítő játékosokat is, a legjobb kapusnak Szűcs Beatrixot választották, aki egész nap meggyőző és magabiztos teljesítményt nyújtott.

Eredmények: Gyulai Amazonok–Üllés SE 3-2, Jászberény–Gyulai Amazonok, 2-1 Dévaványai SE–Gyulai Amazonok 2-3, Gyulai Amazonok–Szent Mihály FC 6-0, Gyulai Amazonok–Békéscsaba Előre 11-0.

– Örültünk a meghívásnak, a célunk annyi volt, hogy még jobban összekovácsoljuk a fiatal kis csapatot, és eltöltsünk együtt egy kellemes napot. Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok. Mindenkinek gratulálok az aranyéremhez és Trixinek külön az elismeréshez – értékelt Molnár Zoltánné.

A tornagyőztes csapat névsora: Szűcs Beatrix, Molnár Ágnes, Szerb Katalin, Barthalos Dóra, Pribék Andrea, Mészáros Viktória, Nagy Katalin, Lovas Laura, Komlósi Anna, Molnár Kitti, Hack Fanni, Szappanos Katalin. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)