Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Toroczkai László szerint sorsdöntő lesz az április 3-i országgyűlési választás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. március 13. 13:40
Toroczkai László szerint sorsdöntő lesz az április 3-i országgyűlési választás
Gyulán tartott fórumot a Mi Hazánk Mozgalom elnöke

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Sorsdöntő lesz az április 3-i országgyűlési választás – jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke március 12-én Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban tartott fórumát megelőző sajtótájékoztatón.

Kifejtette, olyan történelmi időket élünk, amilyenekre nem volt példa az emberiség történetében: az elmúlt két évben megismertük a pandémia szót, most pedig napok óta azt halljuk, hogy küszöbön a harmadik világháború.

Az elnök úgy vélte, sem a Fidesznek, sem a balliberálisoknak nincs kézzelfogható programja. Hozzátette, Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje néhány nappal ezelőtt bemutatott „valami programszerűt”, aminek „a nagy részét súgógépről kellett leolvasnia”.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a gyulai fórumon

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Elmondta, a Mi Hazánk százoldalas Virradat programját – amelyet most országjárás keretében mutatnak be – három év alatt állították össze a magyar emberek javaslatai alapján. Kijelentette, ez Magyarország gazdasági talpra állításának a programja, amelynek lényege, hogy a vidékre, a mezőgazdaságra, a feldolgozóiparra kell építeni, és azokra a kincsekre, amelyekkel az ország rendelkezik.

– Ha nem tudjuk megteremteni az ország gazdasági függetlenségét, nem tudunk megküzdeni azokkal a globális kihívásokkal, amelyekkel szemben állunk – fogalmazott.

Vidó Attila, a párt rendvédelmi kabinetének elnöke, Békés megye 3. számú választókerületében induló országgyűlési képviselőjelöltje elmondta: szeretné „még jobbá, még élhetőbbé, még szebbé” tenni szülővárosát, Gyulát.

Vidó Attila országgyűlési képviselőjelölt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Úgy vélte, Gyula „egy lábon álló” város, jelenleg csak a turizmusra épít, ezért két évvel ezelőtt sok száz embernek nem volt munkája a pandémia miatt.

Mint fogalmazott, a városban ismét szükség lenne az iparra, de csak olyanra, amely összeegyeztethető a turizmussal. Azt is mondta, a településen ismét fel kellene virágoztatni a húsipart, hiszen amíg az 1980-as évek közepén helyben több mint kétezren dolgoztak az ágazatban, addig most csak kétszáznegyvenen.

Emellett Gyulán és a környező településeken tovább kéne fejleszteni a meglévő infrastruktúrát – hangoztatta, majd hozzátette: ehhez az anyagi forrás biztosított lenne, ha „nem négy forintot adnának azért, ami egybe kerül”.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kifejtette, Gyula az ország egyik legnyugodtabb városa, a környező kistelepüléseken azonban javítani kell a közbiztonságot. Elmondta, a Mi Hazánk újra felállítaná az országban a csendőrséget.

A gyulai székhelyű választókerületben induló jelölt korábban tűzoltó volt, és huszonhárom évig töltött be különféle posztot a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezeténél. A sajtótájékoztatón elmondta, amikor tavaly nyáron felkérték a képviselő-jelöltségre, lemondott az alelnökségről a szervezetben.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

GYULAI HÍRLAP • 2022. március 13. 16:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)